10.9 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSportSporthirekÉlveztem minden egyes másodpercét a versenynek!

Élveztem minden egyes másodpercét a versenynek!

5

Interjú Kovács Sanyi autóversenyzővel.

Egy kemény mezőnyben álltál helyt a hétvégi FRT.HU kupán a kategóriádban.

– Igen, ez így igaz.

4

Nem kímélt az idő benneteket, sem a versenyautótokat. Ebben a melegben a hűtővizet mennyire kell ellenőrizni? Illetve a guminyomást?

– A csapatom szerelői erre a versenyre még jobban átnézték és felkészítették a Tigrát, mivel a nagy forróságnak köszönhetően sokkal nagyobb az igénybevétele az autónak, mint hűvösebb időben. Beindítás után álló helyzetben, amikor a rajtnál várakoztunk, nagyon figyelnünk kellett a hűtővízre, hogy az üzemi hőfokon túl ne melegedjen jobban. A bemeneteknél nem volt gond, mivel ilyenkor megvolt a visszahűtés. Körönként változtatnunk kellett a guminyomáson, mivel a nagy melegnek köszönhetően sajnos nem maradt állandó mind a négy kerékben. A folyamatos figyelemnek és a nyomásméréseknek köszönhetően mindig sikerült beállítani a nekünk ideálisat.

22

Két szabadedzés és négy mért kör várt rátok. Ugyanaz a pálya volt mint legutóbb, mennyire vetted könnyebben az akadályt, mint egy új vonalvezetésű pályán?

– Nagyon örültem, hogy nem változtattak a pálya vonalvezetésén, mivel szeretem a gyors és technikás pályákat és ez kifejezetten olyan volt. A júliusi versenyen nagyon jól begyakoroltam először elméletben, majd gyakorlatban is. Akkor sikerült is megfognom a kategóriámban a dobogó harmadik fokát, éppen csak lemaradva a második helytől. A mostani versenyen már a két gyakorló körön is igyekeztem minél jobban a határaimat feszegetni, ez meg is látszódott az autóm viselkedésén is. A két bemenetnél kellett a guminyomással úgy variálnom, hogy a négy mért körömön meg legyenek a számomra ideálisak. A négy mért futamom nagyon jól sikerült, nagyon jó alapidőt mentem és körről-körre szépen javultam. Kemény volt a mostani mezőny és körökön keresztül változott a dobogón állók sorrendje. A végén a dobogóról éppen csak lecsúsztam és a negyedik helyen végeztem. A csapattársam Turák László nagy csatában megszerezte a második helyet.

21

Szépen terelted az Opel Tigrát, körről körre, terelőtől terelőig. Már el is emelkedett a hátulja egy-egy tempósabbra sikeredett kanyarban.

– Igyekeztem a pálya minden részét kihasználni a minél nagyobb tempó érdekében, ezt sikerült is elérnem. A terelők mellett is és a kanyarokban is nagyon határon autóztam, ami jelen esetben azt jelentette, hogy egy-egy körben a bal hátsó vagy a jobb hátsó kerekem elemelkedett  jó pár centire a talajtól.

14

Ismét két másodpercen beül volt az időd a négy futam alatt, ez már fejlődés, ha így haladsz akkor már csak a bűvös három perc alá kell vinned az idődet.

– A pálya nyomvonalát minden hónapban változtatják, az utóbbi két verseny volt a kivétel. Júliusban nem volt ennyire meleg az aszfalt és a levegő hőmérséklete sem, mint most augusztusban. Nagyon befolyásoló tényezők minden szempontból. Az előző versenyen a második és a harmadik körömben is három perc alatt voltam, most viszont éppen csak fölötte. Úgy gondolom, hogy minden egyes másodperc, amit a pályán töltök a versenyautóval, kizárólag építő és fejlesztő jellegűek a számomra. Igyekszek minden  versenyen a maximumot kihozni magamból és az autómból.

13

Legközelebb Gokart vagy autóverseny pályán láthatunk, vagy esetleg megint beülsz a Formula autóba?

– Augusztus 29-én a Birizdo Kart Kupa következő fordulója lesz a kecskeméti Gokart pályán.

Szeptemberben és Októberben Turák Laci csapattársammal ismét részt fogunk venni Formula autós teszteken, a csapatunkkal a pontos időpontok még egyeztetések alatt állnak.

9

Köszönet Fekete Lászlónak, a Mogul Racing Team-nek, illetve a NIVO Motorsportnak, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtam, és egyre több lehetőséget kapok tőlük.

Köszönöm Turák Lászlónak, aki egyben a csapattársam és a legjobb barátom is, a sok biztatásokat, a sok-sok hasznos versenyzői tanácsokat.
Köszönöm az Interjút!

8

– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem