10.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóElvette egy rendőr fegyverét a menekült Szegeden

Elvette egy rendőr fegyverét a menekült Szegeden

forrás: Kiskunhir.hu

Egy fiatal afgán férfi megszerezte az őt felügyelő rendőr pisztolyát a Bevándorlási és Állampolgársági hivatal épületében – erősítette a meg a hirado.hu-nak a hírt a megyei ügyészség.

Eddig ismeretlen módon elvette egy rendőr fegyverét egy húszas évei végén járó menekült, majd saját magát akarta lelőni vele, de a szerencsének köszönhetően nem tudta, hogyan kell használni a pisztolyt, így csőre sem töltötte azt, a rendőrök leteperték a férfit, így visszaszerezték a pisztolyt is – értesült a Kiskunhir.hu.

A hirado.hu-nak Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség főügyészségi csoportvezető ügyésze pénteken kora délután megerősítette a hírt, elmondta: a menekült valóban elvette a rendőr fegyverét, amit aztán kicsavartak a kezéből. A dulakodás során az afgán férfi az egyik egyenruhást meg is harapta. A menekült ellen lőfegyverrel való visszaélés és hivatalos személy elleni erőszak gyanújával indult eljárás.

Kopasz Zsolt főügyész később azt nyilatkozta az MTI-nek, az afgán férfit Kecskemétről szállította a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal pénteken délután Szegedre. A gyanú szerint az előállítás során a megbilincselt személy egyre türelmetlenebbé és agresszívebbé vált, ezért az egyik rendőr megpróbálta lefogni. Ekkor a gyanúsított az intézkedő rendőr pisztolyát – a tokjából, a fegyverrögzítőt kioldva – megszerezte és saját mellkasához szorította.

Ezt látva a három rendőr együttes erővel földre vitte a gyanúsítottat, és így sikerült a kezéből kicsavarni a lőfegyvert. Dulakodás közben az egyik rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, mert a gyanúsított megharapta.

A lőfegyverrel való visszaélés bűntette, továbbá a hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség szombaton az őrizetbe vétel mellett gyanúsítottként hallgatta ki az afgán férfit, akinek az előzetes letartóztatását is indítványozza az ügyészség.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem