13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldEltűnt hétszáz dzsihadista a hatóságok szeme elől

Eltűnt hétszáz dzsihadista a hatóságok szeme elől

forrás: MTI

A marokkói hatóságok szeme elől eltűnt mintegy hétszáz szélsőséges iszlamista, aki Szíriában és Irakban az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai közé lépett, és menekülőben van azóta, hogy a terroristák elleni nemzetközi koalíció fellépett a szervezet ellen.

Ezek a dzsihadisták kikerültek az észak-afrikai ország titkosszolgálatainak a látóköréből, nem tudják, hol vannak, milyen terveik vannak – közölte a Marokkói Stratégiai Tanulmányok Központjának elnöke egy Marrákesben megrendezett biztonságpolitikai fórumon.

Eltűnt hétszáz dzsihadista a hatóságok szeme elől
kép: shutterstock

Mohamed Benhamu azt mondta, hogy 1634 marokkói harcos csatlakozott az Iszlám Államhoz, és közülük 615-en elestek. 285-en hazatértek, majdnem mindegyiküket sikerült elfogni, és bíróság elé állítani.

A szakértő hangsúlyozta, hogy Marokkót nagyon nyugtalanítja a Líbiában megjelent szélsőségesek problémája. Szerinte Líbiában az Iszlám Államnak a csúcsponton 7500 harcosa volt, de 2500-an elestek a Szirt városban lévő központjuk védelmében. Jelenleg mintegy ötezer külföldi dzsihadista van menekülőben, aki dél felé vette az útját. Ők igazi veszélyt jelentenek a szomszédos országokra és Marokkóra nézve – mondta.

Marokkóban nem volt komolyabb terrorista merénylet a szíriai polgárháború 2011-es kirobbanása és az Iszlám Állam megalakulása óta. Feltételezett terroristák letartóztatása viszont gyakori az ország egész területén.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work