3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóEltűnt egy 16 éves lány Budapestről

Eltűnt egy 16 éves lány Budapestről

Március 31-én, pénteken látták utoljára Kuris Kitti Ivettet.

A fiatal lány 2017. március 31-én a délelőtti órákban egy Budapest XVIII., Havanna utcai címről a Budapest XX. kerületi lakcímére indult tömegközlekedéssel, azonban oda nem érkezett meg – írja a police.hu. Azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem adott magáról, a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

Eltűnt egy 16 éves lány Budapestről

A lány 155 centiméter magas, vékony testalkatú. Eltűnésekor fekete bőrdzsekit, fekete nadrágot, fehér talpú fekete cipőt és szintúgy fekete, rojtos táskát viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Kuris Kitti Ivettet felismeri, tartózkodási helyéről, vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, a névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem