Image default
Külföld

Elszólta magát Soros György, leleplezte a Helsinki Bizottságot – videó! Oszd meg!

Elszólta magát Soros György, amikor átvette az idén neki ítélt Don Ridenhour Bátorság Díjat, amit azok kapnak, akik úgymond a közjóért és a társadalmi igazságosságért dolgoznak egész életükben.

A díj meglehetősen abszurd, ha figyelembe vesszük, hogy egy tőzsdespekulánsról van szó, akinek esetében ironikus a közjóért és a társadalmi igazságosságért folytatott tevékenységről beszélni. Soros a köszönőbeszédében elszólta magát, a Helsinki Bizottságot ugyanis egyszerűen Menekült Bizottságnak nevezte – számolt be a Pesti Srácok.

Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, a The Nation folyóirat és a Fertel Alapítvány Don Ridenhourról elnevezett bátorságdíját idén a bevándorláspárti tőzsdespekulánsnak, Soros Györgynek ítélték. Az átadóünnepségen Soros hosszan dicsérte egyik első számú emberét, Pardavi Mártát, aki a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke. Pardavi érdemei között külön kiemelte a migránsok és ezáltal a migráció támogatását. A nagy dicséret közepette azonban elszólta magát a milliárdos, Pardavi Mártát ugyanis így mutatta be:

… néhány pártfogoltunknak, mint például Pardavi Mártának a Magyar Menekült Bizottságból…Helsinki Bizottságból…

A Helsinki Bizottság, élén Pardavival valóban támogatja az illegális bevándorlást, ügyvédeikkel sorra járják a befogadóközpontokat, hogy jogi tanácsokkal lássák el a határsértő migránsokat, ebből a szempontból az elszólás nem meglepő. Ugyanakkor a Helsinki Bizottság hivatalosan mindenféle emberi jog védelmével foglalkozik, így Soros meglehetősen kínos helyzetbe hozhatta a szervezetet azzal, hogy leleplezte: tevékenységük valójában a bevándorlás támogatásáról szól.

Soros beszédében azt is hangsúlyozta, hogy abban az időszakban kapta meg ezt a díjat, amikor szerinte a nyílt társadalom eszméje világszerte támadásoknak van kitéve. Annak ellenére, hogy Soros első számú magyar támogatottját hosszasan méltatta beszédében, a díjjal járó 10 ezer dollárt mégsem nekik, hanem

a Mgyarország lejáratásán dolgozó Hungarian Spectrum fake news blognak ajánlotta fel.

A hungarofób blogot tizenkét éve Balogh S. Éva, a Yale Egyetem nyugalmazott balliberális történelemprofesszora írja.

A Magyar Helsinki Bizottságnak azonban nem kell kétségbe esnie, hogy nem ők kapták a bőkezű jutalmat, hiszen Soros a bevándorlás támogatásáért már kiemelkedően támogatta a szervezetet. 2015-ben Soros Nyílt Társadalom Alapítványa 4 111 490 dollárt, vagyis közel 1,2 milliárd forintot osztott szét a magyarországi pályázók között, aminek a mintegy 40 százalékán a Helsinki Bizottság és a szintén migránspárti TASZ osztozkodott.

Azonban, ha ez nem lenne elég, a határsértő migránsoknak is adtak jogi tanácsokat a befogadóközpontoknál, amire további 48 472 404 forintot kaptak. A migránsok segítése jó üzletnek bizonyult, ugyanis az Európai Bizottságtól 443 millió, az ENSZ Menekültügyi Főbizottságától 113 millió forint támogatást kapott a szervezet.

https://coub.com/view/1swy9v

PS, Origo

Hasonló hírek

Két feltételezett dzsihadistát lőtt le az orosz rendőrség

Géza

Videó készült arról, ahogy elgázolt az autójával két óvodást! + VIDEÓ!

Mazsi

Ötvenen haltak meg a brazíliai buszbalesetben

info