Hirmagazin.eu
Főoldal » Elszegényedhet az EU lakosságának negyede
Tudástár - minden érdekesség

Elszegényedhet az EU lakosságának negyede

Forrás: MTI

Az Európai Unió lakosságának 24,4 százalékát, 122 millió embert fenyegette tavaly a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség az Európai Unió statisztikai hivatala által pénteken kiadott jelentés szerint.

Az elszegényedés által fenyegettek aránya tavaly kissé csökkent a 2013-as 24,5 és a 2012-es 24,8 százalékhoz képest, de fölötte van a 2008-as 23,8 százaléknak. A “Europe 2020” stratégia egyik célja, hogy tartósan csökkenteni lehessen ezt az arányt.

Az Eurostat módszertana szerint azt fenyegeti a szegénység, akinek havi jövedelme nem éri el az adott ország medián jövedelmének 60 százalékát, komoly gondot okoz a megfelelő életkörülmények biztosítása (például közüzemi számlák megfizetése, bizonyos tartós fogyasztási cikkek megvásárlása), vagy tartósan problémája van a munkakereséssel.

Tavaly a lakosság több mint egyharmadát három uniós tagállamban – Romániában (40,2 százalék), Bulgáriában (40,1 százalék) és Görögországban (36,0 százalék) – fenyegette a szegénység vagy a kirekesztettség. Magyarországon 31,1 százalékra csökkent ez az arány a 2013-as 33,5 százalékról, de továbbra is felette áll a 2008-as 28,2 százaléknak. A veszélyeztetettek aránya Csehországban (14,8 százalék), Svédországban (16,9 százalék), Hollandiában (17,1 százalék), Finnországban (17,3 százalék) és Dániában (17,8 százalék) volt a legalacsonyabb.

A 2008 és 2014 közötti időszakban 14 uniós tagállamban romlott a helyzet, a legnagyobb mértékben Görögországban (+7,9 százalékpont), Spanyolországban (+4,7 százalékpont), Cipruson (+4,1 százalékpont), Magyarországon (+2,9 százalékpont) és Olaszországban (+2,8 százalékpont). Ez idő alatt a legnagyobb javulást Lengyelország tudta felmutatni, ahol 5,8 százalékponttal, 30,5 százalékról 24,7 százalékra csökkent a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség által fenyegetettek aránya. Lengyelországot Románia (-4,00 százalékpont) és Szlovákia (-2,2 százalékpont) követi.

A statisztika nem teljes. Nem szerepel a 2008-as adatsorban Horvátország, a 2014-esből pedig Horvátország mellett Észtország, Írország, Luxembourg és Nagy-Britannia is hiányzik. Tavaly a teljes EU-ban a lakosok 17,2 százalékát fenyegette a jövedelmi elszegényedés, 8,9 százaléknál volt gond a megélhetés körülményeivel és 11,1 százalék nem tudott tartósan elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Magyarországon ezek a mutatók 14,6 százalékon, 23,9 százalékon és 12,2 százalékon álltak.

Fotó: Google;                            k;

Hasonló hírek

Zombi rénszarvascsordáktól retteg Szibéria lakossága!

Mazsi

Ez most komoly? Élő állatot találtak a Marson

Mazsi

Hátborzongató őserdei lény repült be a turisták videójába! – VIDEÓ

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------