6 C
Budapest
2024. április. 17. szerda
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóElraboltak egy embert Budapesten, majd váltságdíjat követeltek érte - videók

Elraboltak egy embert Budapesten, majd váltságdíjat követeltek érte – videók

Rendőreink elfogták annak a bandának a tagjait, akik elraboltak és összevertek egy vállalkozót tavaly nyáron, majd húszmillió forintot követeltek érte.

Fővárosi nyomozóink hat embert gyanúsítanak azzal, hogy tavaly nyáron elraboltak és összevertek egy vállalkozót, akinek szabadon bocsátásáért húszmillió forintot követeltek. Négy férfit már korábban őrizetbe vettek, a két utolsó gyanúsított egyikét március 19-én fogták el, a másikat Olaszországból hozták most haza.

Zuglói lakásánál vertek össze egy férfit tavaly július 6-án, majd autóba tuszkolták, és egy XVII. kerületi műhelybe vitték, ahol eltörték lábát és több más csontját. Az emberrablók húszmillió forintot követeltek, de az életveszélyes bántalmazás és fenyegetések ellenére sem kaptak pénzt, így másnap elengedték áldozatukat. A sérült először azt állította a rendőröknek, hogy motorbalesetet szenvedett, de beszerzett bizonyítékok nem ezt támasztották alá, és végül csak elmondta, hogy elrabolták.

Az ügyben a rendőrség emberrablás és életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetése miatt folytatott nyomozást. A bűncselekménnyel gyanúsítható 46 éves B. Györgyöt, 33 éves Sz. Zsoltot, 25 éves M. Tamást július 9-én fogták el. A 43 éves M. Brendon ellen elfogatóparancsot adtak ki, de a férfi nem várta meg, hogy a rendőrök kopogtassanak nála, július 14-én inkább feladta magát – számolt be róla a rendőrség.

A nyomozás adatai szerint a bűncselekményben még ketten vettek részt, ellenük is körözést adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A 47 éves V. Ákost március 19-én a IX. kerületben fogták el. A 40 éves B. Zoltánt európai elfogatóparancs alapján az olasz hatóságok fogták el. A férfit április 14-én éjszaka hozták Budapestre, a BRFK nyomozói a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren várták, majd őt is őrizetbe vették.

tenyek, police

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem