Image default

Valósággal kivégezték azt a férfit, akinek a családjára rátámadt egy osztrák férfi hajnalban Káptalanfán.

Egy szomszéd szerint hétszer lőtt a gyilkos a férfire. Az 57 éves gyilkos ezután a férfi feleségét, és két gyerekét (egy 22 éves és egy 3 éves lányt) is megsebesítette, mielőtt a hajánál fogva rángatta ki az utcára.

Ott maga előtt tartotta, és úgy lövöldözött. Korábban, még bent a házban tüzet is gyújtott. A 22 éves lány korábban a barátnője volt, csakhogy a lány szakíthatott vele, ezért támadhatott rá a családra, majd lett végül öngyilkos.

Sándort valósággal kivégezte. Hétszer lőtt rá – ezt mondta egy helyi nő a történtek után néhány órával.

A 22 éves lány, akit továbbra is életveszélyes állapotban kezelnek a szombathelyi kórházban, korábban együtt élt a támadóval. A család szomszédja azt mondja, a lány Bécsben lakott párjával, ott is dolgozott.
Szabina nagyon céltudatos volt. Veszprémben tanult szakácsnak, azután ment ki Bécsbe. Az apja nagyon büszke volt rá. Csak nemrég bizonytalanodott el a lány, hogy hazaköltözzön vagy sem– mondja a férfi.

Hogy a pár szakított-e, egyelőre nem lehet tudni. Több helyi szerint viszont az 57 éves férfi (az egyik osztrák lap Johann M.-ként azonosította) azért ment a lány családjához, hogy kibéküljenek. A férfi a lány testvéreivel is jóban volt, többször jártak nála.

Az egyik szomszéd azt mondja, a férfi többször vett drága ajándékokat Szabinának, és a luxusautóval érkező férfi valószínűleg most is abban bízott, hogy meg tudja győzni a lányt, hogy menjen vele vissza Bécsbe.

Kell hozzá pszichológiai segítség, hogy fel tudják dolgozni majd, és a kötődéseiket újra rendbe tudják majd tenni ezek a gyerekek– ezt már Végh József kriminálpszichológus mondta megkeresésünkre. A családnak ugyanis 12 gyereke van, köztük többen nagyon fiatalok. Így a már említett hároméves kislány mellett – aki életveszélyes koponyasérüléssel került be a győri kórház idegsebészetére, ahol agyzúzódás és koponyaűri vérzés miatt műtötték meg – van egy másik is, aki a gyilkos által gyújtott tűzben sérült meg, többen még iskolába járnak.

“Nem lehet megmondani pontosan, hogy mennyi idő, míg a gyerekek ezt a traumát feldolgozzák, mert lesz, amelyik úgy fog védekezni, hogy elfojtja, nem akar, és nem is fog emlékezni a történtekre, de lesz, amelyik fel fogja tudni dolgozni, segítséggel” – teszi hozzá a szakember, aki szerint a támadó nem hirtelen felindulásból gyilkolt.

Biztos, hogy ez egy előre eltervezett bűncselekmény volt, mert a fegyvert hozta magával a határon át, tehát nem Magyarországon vásárolta meg a gyilkos. Másrészt tüzet is gyújtott, tehát nyilvánvalóan arra is készülnie kellett, hogy égést segítő anyag legyen nála.

Nem hiszem, hogy a felelősségre vonástól menekült volna, inkább attól, hogy kilátástalannak látta a hátralevő életét – mondta Végh József.

Én azt gondolom, de ez csak feltételezés, hogy valamin összeveszhettek, a nő azt mondta, hogy végleg hazaköltözik tőle, és ezt a szakítást nem tudta feldolgozni a férfi. Nyilván nem először történik az életében szakítás, de nagyon sok reményt táplálhatott ezzel a kapcsolattal. A jövőbe vetett reménykép, amit elveszített, amiatt történt valószínűleg ez a bűncselekmény.

Több osztrák internetes portál is beszámolt a történtekről. Azt írják, a bécsi külügyminisztérium is megerősítette, hogy a támadó, aki végül öngyilkos lett, valóban osztrák állampolgár. A Kronen Zeitung szerint Johann M.-nek hívták, és 57 éves volt.

Forrás és képek: Origo

Hasonló hírek

Szőrnyű baleset történt tegnap, késő délután Ceglédbercelen!

Géza

Brutális és megbotránkoztató bűncselekmény! Ököllel ütötte, majd végigvonszolta párját az üzlet padlóján egy győri férfi. (Olvasd el és nézd meg!)

Géza

Lopás miatt keresi őket a rendőrség (+videó)

Géza