Hirmagazin.eu
Külföld

Előkerült egy videó a horrorbalesetről: így száguldott bele a magyar család kocsijába a BMW-s a horvát fizetőkapunál

Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy magyar család három tagját, miután a horvát autópálya fizetőkapujánál nagy sebességgel beléjük rohant egy horvát rendszámú gépjármű

– számolt be a részletekről a helyi sajtó pénteken.

Az eset csütörtökön délután történt az A4 autópályán, a Varazsd (Varazdin) közelében lévő fizetőkapunál.

A magyar család gépkocsijával a fizetőkapuhoz érve lassított, amikor – szemtanúk szerint – fékezés nélkül, teljes sebességgel hátulról beléjük rohant egy BMW, amelyet egy 35 éves horvát állampolgár vezetett. Az óriási ütéstől a magyarok autója először nekicsapódott a beton úttorlasznak, majd a fizetőkapu bódéjának, ezután megpördült a tengelye körül, és egy másik bódénak, illetve az ott várakozó magyar rendszámú autónak is nekicsapódott.

Háromnegyedórát vett igénybe, míg a tűzoltók kiszabadították a roncsból a 38 éves magyar férfit és a 38 éves magyar nőt, valamint a gyermeküket. Válságos állapotban szállították őket kórházba. A RTL horvát csatorna híradója úgy tudja: állapotuk nem javult, mesterséges kómában tartják őket.

A tragédia pillanatairól a Jutarnji list című horvát lap közölte a térfigyelő kamerák felvételeit. A videón jól látszik, amikor a BMW lassítás nélkül becsapódott a magyar család autójába:

blikk

Hasonló hírek

A kurdok szerint a dzsihadisták vegyi fegyvert vetettek be Irakban

info

Németország nem viszi el a Görögországban rekedt menedékkérőket

Edit

Új, megrázó felvétel került elő az egy éve lelőtt maláj gépről

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
EnglishFrenchGermanHungarian