6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőMédia és szórakozásÉlő videóban verte össze párját az RTL Klub új felfedezettje - VIDEÓ

Élő videóban verte össze párját az RTL Klub új felfedezettje – VIDEÓ

Sokan osztoznak azon a véleményen, hogy az idei X-Faktor eddig nem más, mint a tehetségkutató műfaj megalázása. Jól példázza ezt a három igennel tovább jutó nő is, aki büszkén és nyilvánosan verte össze élettársát.

Rengeteg nézőnek feltűnt az a minőségi és morális csökkenés, amit az RTL Klub zászlóshajójának szánt X-Faktor mutat évről évre. Úgy tűnik, most sikerült elérniük a mélypontot. A válogató adásokban már megszokott, hogy hihetetlen és persze nyilván esélytelen jelentkezőket is bemutatnak, de az idei szériában alaposan eltolódott az arány. Vagyis a nagyon kevés tehetség bemutatása mellett, komoly hangsúlyt kaptak azok a karakterek, akiket egy jóérzésű ember már ki sem nevet, inkább csak szánakozással, vagy szekunder szégyennel figyel.

Eddig persze a mentorok legalább önmagukból nem, vagy csak ritkán csináltak bohócot azzal, hogy túláradó lelkesedéssel díjaztak egy-egy minden szempontból minősíthetetlen produkciót, de erre a szériára már ez a tartás is elfogyott belőlük. Legutóbb például három igennel jutalmazták Mercédesz zeneileg értékelhetetlen produkcióját. Persze nem tudhatták, hogy egy komoly alkohol problémákkal küzdő, erőszakos nőt juttattak tovább, de ez most kiderült. Mercédesz és párja Jutka rendszeresen élőznek és balhéznak az interneten így sokan láthatták, ahogy az X-Faktor továbbjutója alkoholos állapotban ront rá a szintén ittas partnerére és felpofozza, majd rúgja ahol éri.

A követők közül sokan akartak rendőrt hívni, de nem tudták, hol történik a bántalmazás. Később egy újabb videó is felkerült a csatornára, amin jól látszik, hogy korábban Mercédesz is kapott a párjától. A nő ordenáré stílusban magyarázza, hogy valahonnan kitették őket és a rendőröket is rájuk hívták. A felvételből az is kitűnik, hogy mindez valahol Németországban zajlott, mivel a balhé közben megállt mellettük egy rendőrautó.

Az említett videókat már törölték a páros YouTube-oldaláról, feltehetően túl sokan jelentették az erőszakos jelenetek miatt. De jobb is, ha minél kevesebben látnak ilyen képsorokat.

Mercédesz három igent érő produkciója:

Nincs ehhez mit hozzáfűzni…
Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu
Fotó: RTL Klub

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work