13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekElmondták követeléseiket a Színművészetit elfoglaló diákok

Elmondták követeléseiket a Színművészetit elfoglaló diákok

Hétfő este barikádozták el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet a tiltakozó diákok, akik kedden tájékoztatót tartottak az épület előtt. Az intézményt keddtől fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány elfogadhatatlannak és felelőtlennek tartja az egyetem vezetőinek lemondását.

Megerősítették, hogy az egyetemet éjfélkor elfoglalták és most közösen gondolkodnak azon, milyen képzésben szeretnének részt venni.

Felolvasták követeléseiket, ezek pontjai:

  • garantált autonómiát az egyetemnek
  • elutasítják az egyetem modellváltásáról szóló törvényt jelenlegi formájában
  • elutasítják a kuratórium és felügyelőbizottság kinevezésének módját és a jelenlegi vezetést
  • elutasítják a fenntartó által elfogadott alapdokumentumokat
  • elutasítanak bármilyen önkényesen kinevezett vezetőséget
  • követelik a szenátus jogköreinek visszaállítását
  • követelik a lemondott szenátus által megfogalmazott dokumentumok elfogadását
  • követelik a jelenlegi kuratórium lemondását
  • követelik, hogy az egyetem jogai ne kerülhessenek át az államtól az alapítványhoz
  • követelik, hogy az állam ne vonulhasson ki teljesen az intézmény finanszírozásából
  • követelik, hogy az egyetem neve kerüljön vissza az alapítvány nevébe
  • a pártpolitikától a továbbiakban is elhatárolódnak, maradjanak távolt annak képviselői
  • az egyetemre további rendelkezésig csak az egyetem jelenlegi polgárai léphetnek be.

Hétfőn mondtak le a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetői és a szenátus. A lépést azzal indokolták, hogy az intézmény fenntartását holnaptól átvevő alapítvány minden alapvető jogkörüktől megfosztotta őket.

Közben reagált az intézményt keddtől fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma arra, hogy lemondott posztjáról az egyetem vezetése és szenátusa. A kuratórium szerint ezzel a lépéssel az egyetem vezetői cserben hagyták a hallgatóikat és a munkatársaikat.

„Az SZFE jogi helyzete egyértelmű és világos, az alapítvány a hatályos jogszabályok mentén dolgozik, és határozottan erre hívja fel az SZFE minden dolgozóját és hallgatóját is” – olvasható a közleményben. Mint írják, az egyetem vezetőinek biztosítaniuk kell az oktatás megkezdését, az épületek, az infrastruktúra biztonságos működését és – különösen a jelenlegi járványhelyzetben – a hallgatók és a dolgozók egészségét. Az SZFE vezetőinek feladata és felelőssége, hogy folytassák munkájukat és biztosítsák az egyetem jogszerű, biztonságos működését.

A közlemény kitér arra is, hogy az SZFE Alaptörvényben biztosított autonómiája nem sérült.

„Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a számos alkalommal felkínált egyeztetési lehetőséggel az SZFE vezetői és hallgatói nem éltek,

az alapítvány – ahogyan eddig is – készen áll arra, hogy tárgyaljon az SZFE hallgatóival és oktatóival” – írták. Hozzátették: az alapítvány elfogadta az SZFE fejlesztésére vonatkozó stratégia alapvetéseit, melyet az egyetem oktatóival és hallgatóival, valamint a hazai színházi és filmes szakmával közösen szeretne véglegesíteni. „Az alapítvány elkötelezett abban, hogy megújítsa az SZFE munkáját, jobbá, átláthatóbbá, korszerűbbé tegye a tiszteletreméltó hagyományokkal rendelkező magyar színházi és filmes szakma 155 éves egyetemét” – zárul a kuratórium közleménye.

Nyitókép: Infostart
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work