Főoldal » Élménydélután rászoruló gyerekeknek a karácsonyi vásárban – videó
Életmód hírek

Élménydélután rászoruló gyerekeknek a karácsonyi vásárban – videó

Tegnap, vasárnap rendezte a hagyományos, rászoruló gyerekeknek szóló élménydélutánját az Ökumenikus Segélyszervezet.

A Szent István Bazilika előtti karácsonyi vásárban ezúttal kaposvári gyerekek készíthettek ismert emberekkel mézeskalácsokat, Volt kézművesfoglalkozás és lehetett korcsolyázni is. Az elkészült süteményeket bárki megveheti a vásárban, és szokás szerint várják az adományokat a 1353-as számon is – hangzott el az M1 Híradójában.

Kézműveskedhettek, mézeskalácsot süthettek, végül pedig fel is díszíthették a süteményeket a rászoruló gyermekek az Ökumenikus Segélyszervezet élménydélutánján a Szent István Bazilika előtti adventi vásárban.

A kaposvári tanulók kedvenc sztárjaikkal is találkozhattak, akik egyben a segélyszervezet önkéntesei is.

 

Ez nyilvánvalóan nekünk is nagyon nagy élmény, de a gyerekeknek szemében látni azt az óriási örömet, ez nekik is egy hatalmas nagy lehetőség és egy nagy élmény. Úgyhogy ehhez próbálunk a lehető legszélesebb körben támogatni az ő mai napjukat” – mondta Gyurta Dániel olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar úszó.

Rátonyi Krisztina, a közmédia műsorvezetője korcsolyázott is a gyerekekkel a téren felállított műjégpályán. „Ilyenkor mindig nagy izgalommal várom, hogy milyenek lesznek a gyerekek, mennyire fog nekik tetszeni, mennyire lesznek ügyesek és akkor próbálom mindig azt figyelni, hogy legyen sikerélményük és érezzék jól magukat és hogy ne az maradjon meg bennük, akár ha először van a lábukon korcsolya, hogy nekik ez nem ment, hanem hogy igenis nagyon könnyedén bele lehet tanulni” – mondta a műsorvezető.

A vasárnapi élménydélutánt az Ökumenikus Segélyszervezet már nem először szervezte meg. „Azt tapasztaljuk, hogy ezeknek az élményprogramoknak a hatása az messze túlmutat egyetlen napon vagy vagy csak akár a karácsonyon, hanem egész évben a gyerekek erről beszélnek. Ez egy nagyon nagy élmény azt gondolom, különösen azoknak a gyerekeknek, akik még nem is jártak Budapesten” – mondta Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

A vásárban bárki adakozhat az Ökumenikus Segélyszervezet javára, amiért cserébe az itt készült mézeskalácsokból is lehet kapni. A szervezet munkáját a 1353-as adományvonalon is lehet támogatni: egy hívással vagy SMS-sel 250 forinttal lehet hozzájárulni az adventi gyűjtéshez.

M1, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Névnapok szeptember 4-én

info

Hármasikreket várt a nő. Amikor megszülettek, elállt az orvosok lélegzete

Edit

A kávézacc 12 egyszerű felhasználása, amiről biztosan nem tudtál!

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------