14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekEllenzéki politikusok vezetésével őrjöngött, rombolt megint a Soros-hálózat

Ellenzéki politikusok vezetésével őrjöngött, rombolt megint a Soros-hálózat

Újra kivonult a pár száz főből álló, erőszakos szélsőbaloldali csoport Budapest utcáira a Soros-hálózat vezetésével.

Már tegnap is kis létszámú, de annál erőszakosabb vandál politikai aktivisták csoportja tört, zúzott, gyújtogatott. Ma estére a Soros-egyetem melletti tüntetéseket is szervező csoportok hirdettek meg tüntetést, amit álszent módon erőszakmentesnek propagáltak, de mindenki tisztában volt vele, hogy a cél megint az agresszió. Annak ellenére, hogy tegnap kilenc rendőr sérült meg az agresszív tüntetők támadásainak köszönhetően, az összegyűlt társaság ma is füstbombákkal, sörös dobozokkal, üvegekkel, petárdákkal dobálta a Parlamentet védő rendőröket. A híresen nagy demokrata Fekete-Győr András például azzal büszkélkedett, hogy maga is eldobott egy füstbombát, a rendőrökre. Több beszámoló szerint egyébként ez volt az első eldobott füstbomba, ez robbantotta ki az erőszakot. A momentumosok hosszan, sokáig dobálták a füstbombákat, végül az alelnöküket, Donáth Annát a rendőrök előállították.

A pár száz fős szélsőséges csoportot megint a sokszorosan bukott pártvezetők, valamint – ahogy arról Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is beszélt csütörtökön, Soros György kitartottjai vezették és hergelték.

A vandál politikai aktivisták pedig ott folytattak mindent, ahol tegnap abbahagyták: ok és cél nélkül bolyongtak városszerte, hidakat foglaltak el, rendőröket dobáltak, betörték a parlament ablakait, majd éjfél után a Nagykörúton kukákat borogattak, kirakatokat törtek be.

A csütörtöki alkalomra is eljött valamennyi bukott ellenzéki figura, akik így akartak az április 8-án a végletekig lejáratódott, és azóta folyamatosan belső pártviszályoktól szenvedő pártjaik számára népszerűséget szerezni.Jelen volt a Jobbikból Sneider Tamás, Gyöngyösi Márton, az MSZP-ből Nyakó István, a már a Parlamentben is botrányosan viselkedő Kunhalmi Ágnes, de látható volt Karácsony Gergely és mások is a Párbeszéd nevű mérhetetlen formációból.

A Momentum „hős, forradalmár” vezére, Fekete-Győr András pedig azzal kívánt 15 perc hírnevet szerezni magának, hogy amikor látta, hogy csak nem akar kirobbani az erőszak, eldobta az első füstbombát a rendőrökre.

Szél Bernadett is megjelent ma – immáron, mint Gyurcsány pártjának szakértője –  hiszen most már számára sem maradt túl sok választási lehetőség, csak az utcára vonulás és cirkuszolás.

A tüntetés színvonaláról sok mindent elmond, hogy miután tegnap szánkókat égettek, ma épp azt a szlogent kiabálta a társaság, hogy „kurva boldog karácsonyt”! 

A szeretet ünnepe van akire másképpen hat..

Bár azt ígérték, hogy békés demonstráció lesz (ezt, persze, egy pillanatig sem hitték), ma is tüzijátékokkal, füstbombákkal, sörös dobozokkal és minden egyébbel dobálták a Parlament épületét védő rendőröket.

Ismerős a régi sorosista taktika, hergeljük addig a rendőröket, amíg nem csattan el egy pofon, amit aztán lehet mutogatni a teljes liberális világsajtóban. Ezt a pofont ma sem sikerült kiprovokálni.

Közben a baloldali Macron által vezetett Franciaországban véresre verik a tüntetőket, természetesen a demokrácia védelme nevében.

Franciaországban így mennek a dolgok.FORRÁS: TWITTER

Ahogy arról már tegnap is írtunk, a tüntetők között az ellenzéki pártvezetőkön kívül, bőséggel megjelentek az amerikai spekuláns, Soros György hazai kiszolgálói is, ami ma sem volt másképp.

Ugyanis a nagy „hídfoglalások” közepette, a tüntetők a Soros-egyetem melletti tüntetésekről ismert jelszavak tartották a magasba.

De ahogy tegnap is jellemző volt, a tömegben ma is rengeteg vörös zászló lengett, jelezve, hogy szélsőbaloldali őrjöngésről van szó.

Hogy a Soros-hálózatnak szívügye, hogy Magyarországon zavargásokat robbantsanak ki, mi sem bizonyítja jobban, hogy a rendőrökre támadó anarchistákat Twitteren, a Soros-Sargentini jelentés megfogalmazója, a magyargyűlölő Judith Sargentini szélsőbaloldali holland EP-képviselő hergelte tegnap.

Judith Sargentini

@judithineuropa

Budapest is on the streets protesting new laws by the Orbán goverment. AFP journalist @MurphyPeterN has the latest.

Peter Murphy@MurphyPeterN

Protestors blocking the Chain bridge, relaying by megaphone an old Orbán speech re the people have the right to chase away a govt in a democracy

Kép megtekintése a Twitteren
Kép megtekintése a Twitteren

 

A tegnapi, és a mai demonstráció hangulatáról sok mindent elárul az, hogy Pintér Sándor, belügyminiszter tájékoztatása szerint tegnap 9 rendőr is megsérült a felhergelt, eltakart arcú tüntetők viselkedésének köszönhetően. 

Pintér Sándor kifejtette:A demokráciát rendbontók zavarták meg. Azok, akik arcukat elfedve összetévesztették a demokráciát a törvénytelenséggel, a szabad véleménynyilvánítás jogát az erőszakkal. Nem lehet ugyanis a demokrácia része az a tüntetés, amelyen durván megsértik a törvényeket, és amelynek biztosítása során kilenc rendőr szenved sérülést.”

 

Tegnap este is több rendőr megsérült.

Éjfél után a randalírozó csoport a nagykörúton indult el. Kukákat borogattak, kirakatokat, buszmegállókat rongáltak, majd a Nyugatinál egy busz útját állták el. Ekkor a rendőrök közbeléptek, és újabb összecsapás tört ki.

Hajnali egykor az Oktogonnál megállították a rendőrök a vonuló sorosista csoportot. A rendőrök innen több rongálót előállítottak.

Ezután a tüntetésnek hívott randalírozás abbamaradt.

 

Soros blogja, a 444 is abbahagyta lelkes közvetítését, a 24 nevű ellenzéki propagandaoldal pedig szomorúan azt írta fél kettő körül, hogy „a tüntetők hajnali egyig bírták”. Nyilván búslakodtak, hogy a maradék negyven aktivista nem cirkuszol reggelig, de hiába: a rendőrök igazoltatni kezdték a vandál politikai aktivistákat, ráadásul elég hideg is volt, így elkezdtek hazaszállingózni.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek