Hirmagazin.eu
Főoldal » “Ella miatt öt családnak nem kell a temetést terveznie”- az agyhalott kislány gyerekeket mentett meg
Külföld

“Ella miatt öt családnak nem kell a temetést terveznie”- az agyhalott kislány gyerekeket mentett meg

Egy tízéves kislány szervei öt beteg gyereket mentettek meg.

Tragikusan rövid élet adatott meg egy brit kislánynak – szülei gyászába mégis vegyül némi keserű öröm is, lányuk ugyanis öt másik gyermek életét menthette meg, öt másik családnak adhatta meg azt a reményt, amit ők nem kaptak meg.

A kis Ella Thatcher az angliai Hurstpierpointban nőtt fel. Már kiskorától kezdve egy igen súlyos betegségben, az úgynevezett dravet-szindrómában szenvedett, mely miatt folyamatos epilepsziás rohamok gyötörték. Eleinte 50-55 rohama volt havonta, a tüneteket azonban végül az orvosoknak sikerült visszaszorítani félévenkénti egy rohamra. Szülei abban reménykedtek, minden rendben lesz – ezért is érte őket váratlanul, amikor az egyik, szinte a semmiből jött roham után a kislány kórházba került. Az intézményben az orvosok már csak az agyhalál beálltát tudták megállapítani.

“Az volt a legnehezebb pillanat, amikor Ellát agyhalottnak nyilvánította a két orvos. Azt kértük, hadd lehessünk bent mi is a szobában, amikor lekapcsolják a gépekről, hogy megnézzék, lélegzik-e magától. Fogtuk a kezét, és könyörögtünk, hogy pislogjon, vagy csináljon valamit – de nem történt semmi – emlékezett vissza a Mirrornak a tízéves kislány édesanyja, Anna.

A szülők első gondolata, amikor felocsúdtak a gyász okozta sokkból, az volt, hogy Ella szerveit felajánlják másoknak. Végül a lányka szívét, tüdejét, máját, hasnyálmirigyét és veséit vették ki és adták öt súlyosan beteg gyermeknek.

A szülők alighanem örökké hálásak lesznek annak a nővérnek, aki megígérte, végig ott lesz a kislány mellett az utolsó műtéten, és fogni fogja a kezét. “Amikor visszahozták a műtőből, egy csodás kis takaróval volt letakarva egész a válláig. Nem láttad a sebeket, ahogy összevarrták. Békésnek tűnt, mint aki csak alszik – mesélte a brit lapnak az édesanya, kiemelve, mekkora tisztelettel bánt a kórház teljes személyzete a kislányával.

“Amikor rájöttünk, hogy Ela nincs többé, nem akartuk, hogy bárki másnak is át kelljen élnie azt, amit nekünk. Ella miatt öt családnak nem kell a temetést terveznie” – írta a Bors.

Forrás: Ripost

Hasonló hírek

A robbantó édesanyja: Így lett a 16 éves fiam terrorista

Mazsi

Gyerekek tízezrei halhatnak éhen Szomáliában

info

Illegális bevándorlás – Újabb incidensek Németországban

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!