11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldElküldték a bölcsődéből a kislányt, mert a dadák szerint annyira ronda, hogy...

Elküldték a bölcsődéből a kislányt, mert a dadák szerint annyira ronda, hogy megijeszti a többi gyereket

A kétéves Sofya Zakharovát kirúgták a bölcsődéből, mert a dadák szerint túl csúnya a kislány arca, és megijeszti a többi gyermeket.

Az orosz kislány szüleinek azt javasolták, hogy vigyék el lányukat plasztikai sebészhez mielőtt beíratják bárhová is.

Zakharova súlyos koponyadeformációval született, valamint kéz- és lábujjai is összenőttek. Már tervben volt a műtétje, de az orvosok valamiért jobbnak látták elhalasztani. A szülőket közben arra figyelmeztette a gyermekpszichológus, hogyha Zakharova nem kerül időben közösségbe, vissza fog maradni a fejlődésben. A fiatal pár ezért úgy döntött, hogy műtét nélkül is beíratják gyermeküket bölcsődébe, nehogy kihatással legyen a mostani állapota a későbbi életére.

– Azt mondták, hogy előbb meg kellene műttetni, mert így nem maradhat a bölcsődében, és óvodába sem veszik majd fel, a többi gyermek nyugalmára való tekintettel – mondta elkeseredetten Zakharova édesanyja.

– Teljes káosz van, – tette hozzá a kislány nagymamája – először azt ígérték, hogy megműtik, de azóta meg gyakorlatilag elérhetetlenek.

Ekaterina Belan gyermekpszichológus szerint az intézmények hozzáállása elképesztően káros a kislányra nézve.

– Minél később kerül be egy közösségbe, annál nehezebben fogja elfogadni önmagát. Nagyon fontos volna támogatni őt és hagyni, hogy mielőbb megbarátkozzon magával, mert ha később szembesül azzal, hogy ő más mint a többi gyermek, hatalmas törésnek fogja érezni – mondta Belan.

A szülők most egy olyan orvoscsapatot keresnek, akik valóban hajlandóak megműteni kislányukat és nem csak ígérgetnek.

(via)

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem