Hirmagazin.eu
Főoldal » Elkezdődött Aurelio tárgyalása: hamarosan kiderülhet, börtönbe kell-e vonulnia a VV-sztárnak
Bulvár

Elkezdődött Aurelio tárgyalása: hamarosan kiderülhet, börtönbe kell-e vonulnia a VV-sztárnak

Folytatódik Aurelio trágyalása.

Szerda reggel megérkezett a bíróságra a ValóVilág egykori győztese, Aurelio, akit barátnője, Dominika kísért el. Mindketten feszülten, idegesen ültek be a tárgyalóterembe. A mai tárgyaláson ugyanis első fokon már ítélet várható – amire fellebbezhet -, így nemsokára kiderülhet, hogy Aureliónak börtönben kell-e leülnie büntetését.

A bíró a tárgyaláson elmondta: a bizonyítási eljárás befejeződött, most jönnek a perbeszédek, majd utána a vádlottak felszólalhatnak az utolsó szó jogán, valamint a mai nap ítélet is lesz.

Az ügyész 5 év börtönben letöltendő büntetést kért Aurelióra, illetve a korábbi drogügye miatt kiszabott 1 év 2 hónapot is le kell ülnie, amit korábban felfüggesztettek neki, így összesen 6 év 2 hónapot kértek rá.

Enyhítő körülményt nem talált az ügyészség, viszont súlyosbítót igen, mivel csoportosan elkövetett volt az emberrablás, Aurelio büntetett előéletű, illetve a korábbi felfüggesztett büntetése alatt követte el az emberrablást.

Aurelio a barátnőjével, Dominikával érkezett a tárgyalásra / Fotó: Pozsonyi Zita

Ahogy azt korábban megírtuk, a vád szerint Aurelio Caversaccio zsebéből 200 ezer forintot loptak ki egy bajai kocsmában, és mivel a VV-győztes tudni vélte, hogy csakis L. K. lehetett az elkövető, két barátjával megkeresték. A gyanú szerint a fiatalembert bántalmazták, majd mivel – elmondása szerint – L. K. a pénzt a nagyszüleinél rejtette el, odavitték. Ezért Aureliót 8 évre is ítélhetik.

Aurelio ügyvédje, dr. Pokker Zoltán korábban elmondta, mivel védencének egy drogügy miatt már van egy felfüggesztett börtönbüntetése, amennyiben a bíró ezúttal bűnösnek találja, a volt VV-győztes nem kerülheti el a letöltendő börtönbüntetést. Persze, a cél az, hogy kiharcolják a felmentést.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Pozsonyi Zita

Hasonló hírek

Váratlan vallomást tett a népszerű magyar énekesnő

Mazsi

Súlyosan megbetegedett Gyurcsány Ferenc lánya – a politikus most személyesen is érintett lett egy komoly problémában, ki is akadt

Mazsi

Bulis lányok határok nélkül- vicces képek

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------