15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóElkezdődött a Czeglédy-ügy tárgyalása Szegeden

Elkezdődött a Czeglédy-ügy tárgyalása Szegeden

A vádirat ismertetésével elkezdődött az előkészítő ülés a Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében hétfőn a Szegedi Törvényszéken.

A Human Operator Zrt.-t vezető Czeglédy Csaba eljárásjogi okok miatt hétfőn nem állt vádlottként a bíróság elé, de hallgatóként megjelent a tárgyaláson. A védők indítványozták a politikus tanúkénti meghallgatását, ezért el kellett hagynia a tárgyalótermet.

Költségvetési csalás bűntette a vád

A Bálint Márton ügyész által ismertetett vádirat szerint a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Human Operator Zrt. 2011-es részvénytársasággá alakulásától számlázási láncot alakított ki, amelynek célja a közterhek megfizetésének elkerülése volt. A zrt. két alvállalkozó közbeiktatásával – amelyek teljesítési segédként nyolc iskolaszövetkezetet vontak be – jelentős létszámú munkaerőt közvetített Magyarországon működő cégeknek.

Az ügy húsz vádlottja a Human Operator Zrt. és az alvállalkozók vezető munkatársai, valamint a szövetkezeteket névleg vezető strómanok. A terheltekkel szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat.

Fiktív pénztárbizonylatokkal fedezték magukat

Az áfát, az szja-t és más adókat az iskolaszövetkezeteknek kellett volna befizetniük, de ezt szinte teljesen, a bevallásokat pedig részben elmulasztották. A főként diákok által elvégzett munkáról az iskolaszövetkezetek számlákat állítottak ki, amelyeket az alvállalkozók továbbszámláztak a Human Operator Zrt.-nek. A részvénytársaság a számlákat kifizette, de az alvállalkozók a szövetkezeteknek csak a nettó béreket vagy még azt sem elérő összeget utalták tovább. A különbözetet készpénzben vették föl, majd átadták a Human Operator munkatársaiknak, és ezt a folyamatot fiktív pénztárbizonylatok kiállításával fedezték.

A diákokat a Human Operator Zrt. és megbízottjai toborozták, adatbázist hoztak létre róluk, és az is előfordult, hogy a tudtuk nélkül léptették át őket az egyik szövetkezetből a másikba.

A zrt. vállalatirányítási rendszere alkalmas volt az iskolaszövetkezet nevében szerződések, belépési nyilatkozatok kiállítására, a szövetkezeti elnököknek pedig névbélyegzőket készítettek. A szövetkezetek számláit és az azokat névleg vezető elnökök – az adóbevallásokhoz szükséges – ügyfélkapurendszerét is a cég szombathelyi központjában kezelték. A nekik érkező postai küldeményeket is a Human Operator szombathelyi és budapesti címére irányították át.

munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó adószabályok 2015-től megváltoztak, a Human Operator Zrt.-től a megrendelők már csak nullaszázalékos áfatartalmú számlákat fogadtak be. Az alvállalkozók azonban ezután is többször bruttó számlákat állítottak ki, amelyeket a Human Operator Zrt. – kötbérigényre, túlszámlázásra hivatkozva – nem fizetett ki, de a bevallásában szerepeltetett.

A cégek és iskolaszövetkezetek egy részének székhelyét Romániába és Szlovákiába helyezték át.

Az ügyészség szerint a vádlottak közül többen is tisztában voltak azzal, hogy hosszabb időre szervezett, egységes irányítású rendszer működtetésében vesznek részt, az iskolaszövetkezetek pedig adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek nem vagy csak elenyésző mértékben tesznek eleget. Őket az ügyészség bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekkel vádolja.

A vád szerint a bűnszervezet 3,254 milliárd forint áfát, valamint 2,96 milliárd forint személyi jövedelemadót, járulékot és más közterhet nem fizetett be.

Beismerő vallomást is tettek vádlottak

Az ügyészség kilenc vádlottal egyezséget kötött a bűnösség beismeréséről és a büntetésükről. Közülük a jelen lévő vádlottakra másfél év és két év hat hónap közötti végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kérte az ügyészség. Egy vádlott az ülésen jelezte, beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, vele szemben három év börtönbüntetést kért a vádhatóság.

A törvényszék a következő napokban először azokat a vádlottakat hallgatja meg, akik nem akarnakbeismerő vallomást tenni és egyezséget kötni. Az egyezséget kötő vádlottak esetében – ügyüket elkülönítve – ítéletet is hozhat a bíróság.

Az ügyben háromtagú – két büntető és egy polgári ügyszakos bíróból álló – tanács jár el. A jogszabályok alapján a Szegedi Törvényszék az illetékes, mivel négy vádlott makói lakhelyű. Az ügyész ezt kiegészítette azzal, hogy a bűncselekmények egy részét is Szegeden követték el.

Czeglédy Csabát a DK európai parlamenti képviselőjelöltjeként mentelmi jog illette meg. Ezt a Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta, ezért a bíróság megszüntette az ellene indult büntetőeljárást.

A választás eredményének jogerős megállapítása után az ügyészség az eljárás folytatását indítványozta, ezt azonban a bíróság elutasította.

A döntés ellen az ügyészség fellebbezett, de a Szegedi Ítélőtábla erről még nem döntött.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek