7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSportSporthirekElkezdődik: a lengyelek elleni győzelemmel azonnal nagyon jó helyzetbe kerülne a magyar...

Elkezdődik: a lengyelek elleni győzelemmel azonnal nagyon jó helyzetbe kerülne a magyar válogatott a vébéselejtezőn.. – képek, videó

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtök este a Puskás Arénában a lengyelek ellen megkezdi szereplését a 2022-es katari világbajnokság selejtezősorozatában.

Marco Rossi együttese több mint négy hónap után lép ismét pályára, és a tavaly év végi remek formája alapján abszolút bizakodóan várhatja a mérkőzést. Az izlandiak ellen az Eb-részvételt jelentő csodagólt szerző Szoboszlai Dominik ugyan sérülés miatt hiányozni fog a magyar csapatból, azonban ha Robert Lewandowski semlegesítését sikerül megoldani, akkor a győzelem is reális álom lehet Szalai Ádámék számára.

A magyar válogatott kiválóan zárta a 2020-as évet. Az Izland ellen drámai körülmények között megnyert pótselejtező után újra focilázban égett az ország, hiszen Szoboszlai Dominik fantasztikus gólja azt jelentette, hogy nemzeti csapatunk fennállása során először jutott ki két egymást követő Európa-bajnokságra.

Az elmúlt esztendő végén az utolsó két Nemzetek Ligája-meccsen sem találtak legyőzőre Gulácsiék, és a papírformát felborítva Oroszországot, Szerbiát és Törökországot megelőzve a B osztályban a csoport élén végeztek, és feljutottak az élvonalba, amely sokat érhet még a jövőben a vb-re kijutás szempontjából.

A magyar csapat a 2022-es világbajnokság európai selejtezőjében az I csoportba került, és Anglia, Lengyelország, Albánia, Andorra és San Marino ellen fog pályára lépni.

A magyar válogatott a törökök elleni 2-0-s győzelemmel zárta a 2020-as évet. Forrás: MTI/Illyés Tibor

A kijutásról annyit érdemes tudni, hogy a 32 csapatos vb-re Európából 13 együttes kvalifikálja magát. A 10 csoportgyőztes mellett a pótselejzetőből – amelyet a csoportmásodikok mellett a Nemzetek Ligája alapján kialakított ranglistáról további két válogatott vív – 3 csapat vehet részt a katari tornán.

Nyilván ezzel még korai lenne bővebben foglalkozni, jelenleg az a legfontosabb, hogy a három, márciusi vb-selejtezőn a lehető legtöbb pontot gyűjtse össze a magyar nemzeti együttes. A március 28-ai San Marino és a március 31-ei Andorra elleni találkozókon csakis a győzelem lehet a cél, és a lengyelek elleni mérkőzés kapcsán is bőven van oka a csapatnak és Marco Rossi szövetségi kapitánynak arra, hogy bízzon a jó eredményben.

Szoboszlai nélkül, de jó előjelekkel

Kezdjük a legrosszabbal: Szoboszlai Dominik biztosan nem tud pályára lépni a lengyelek ellen, sőt San Marino és Andorra ellen sem lesz bevethető. A jelenleg sérült játékos télen Salzburgból a Bundesligában szereplő RB Leipzig együtteséhez igazolt, így két másik magyar válogatott labdarúgó, Gulácsi Péter és Willi Orban csapattársa lett. Szoboszlai régóta ágyéksérüléssel küzd, új klubjában még egyszer sem lépett pályára, de már végezhet egyéni edzésmunkát, és minden bizonnyal ott lesz a keretben a június közepén kezdődő Európa-bajnokságon.

A lengyelek ellen óriási szükség lenne a legnagyobb magyar tehetségként számon tartott 20 éves játékosra, hiszen az izlandiaknak élete legfontosabb gólját lőtte novemberben, és előtte is remek formában volt, a törökök ellen is szerzett egy szenzációs szabadrúgásgólt.

Szoboszlai Dominik hiányozni fog a csapatból. Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Szerencsére Marco Rossi szövetségi kapitánynak vannak alternatívái Szoboszlai helyettesítésére, de nyilvánvalóan nagy veszteségnek tartja a fiatal középpályás hiányát.

Szoboszlai Dominik nagyon fontos a csapatunk számára, mivel a legreményteljesebb jövő előtt áll. Sajnálom, hogy ágyéksérülése miatt most nem lehet velünk, mert vele nagyobb lenne a taktikai repertoárunk. Nem könnyű őt pótolni, de tavaly ősszel nyolc mérkőzésünkből négyszer nélküle is helytálltunk. Megfelelő csapatjátékkal, jó szervezéssel, közös erőfeszítéssel, minőségi pótlással a nagy nevű kiesőket is lehet helyettesíteni” – mondta a szerdai online sajtótájékoztatón Rossi.

A nemzeti együttes valóban megmutatta korábban, hogy Szoboszlai nélkül is versenyképes, hiszen a bolgár, a szerb és a török válogatottat is le tudta győzni nélküle az ősszel. Mindemellett az is jó hír, hogy a támadó középpályás első számú helyettese, a szlovák DAC-ban futballozó Kalmár Zsolt kitűnő formának örvend az utóbbi időben. Rajta kívül a mezőkövesdi Cseri Tamás és a Budapest Honvéd futballistája, Gazdag Dániel NB I-ben nyújtott teljesítménye is bizakodásra adhat okot.

Ami a csatársort illeti, a rutinos játékosok közül természetesen ott van a keretben Szalai Ádám és Nikolics Nemanja is.

Szalaival kapcsolatban Rossi kiemelte, hogy a Mainz utolsó meccsén nem játszott, de előtte sok lehetőséget kapott, és ugyan nincs bérelt helye a válogatottban, de mivel ő a csapatkapitány, minden a játéka mellett szól.

Marco Rossi egységes csapatjátékot vár a lengyelek ellen. Forrás: AFP/Pavel Golovkin

A MOL Fehérvár támadójának, Nikolics Nemanjának kifejezetten szép emlékei vannak Lengyelországról, hiszen a Legia Varsó játékosaként évekig futballozott ott, és jól ismeri Paulo Sousát, az ellenfél portugál vezetőedzőjét is. Nikolics kifejezetten örül annak, hogy jó hangulat uralkodik a válogatottnál, az őszi eredmények alapján ezt jogosnak is tartja.

A Nemzetek Ligájában szép eredményeket értünk el, illetve az Eb-re is kijutottunk. Nagyon szép eredmények ezek, amelyekre lehet és kell is alapozni. Persze, szeretnénk még tovább fejlődni. Nehéz mérkőzésekre számítok. A lengyel nagyon jó csapat, ráadásul új edzővel érkezik. Megadjuk a kellő tiszteletet, de bízunk magunkban” – mondta a Fehérvár csatára, aki azt is elárulta, hogy a márciusi mérkőzések mindegyikét meg akarja nyerni a válogatott, tehát a lengyelek ellen is győzelemre fognak játszani.

Nikolics optimistán várja a lengyelek elleni vb-selejtezőt. Forrás: MTI/Illyés Tibor

A legfontosabb feladat: megállítani Lewandowskit

A lengyel labdarúgó-válogatott legnagyobb sztárja egyértelműen Robert Lewandowski, ehhez kétség sem férhet. A Bayern csatára az előző idényben mindent megnyert a klubjával, amelyben Lewandowski óriási szerepet vállalt, és a támadó ebben a szezonban is kirobbanó formát mutat.

A 32 éves futballista már most 35 gólnál jár a Bundesligában, így jelenleg egymaga több bajnoki gólt szerzett eddig, mint az európai topligák legeredményesebb csatárpárosai. A 2020-ban az év játékosának választott támadó saját hazájában magas állami kitüntetésben részesült a napokban, a labdarúgásban elért eredményei és Lengyelország népszerűsítése miatt. A Bayern világklasszisa nem csak a klubjában, hanem a nemzeti csapatban is ontja a gólokat, eddig 116-szor lépett pályára a lengyel válogatottban és 63 gólt szerzett. Természetesen mindkettő nemzeti rekord.

Lewandowski jelenti a legnagyobb veszélyt a magyar csapatra. Forrás: AFP/Lukasz Szelag

Nem hiszem, hogy én lennék a legjobb edző, aki az elmúlt években Lewandowski ellen készítette fel a csapatát. A világ egyik legjobb játékosa és góllövője. Megvannak a terveink Lewandowski megállítására is, az már más kérdés, hogy ez mennyire tudjuk majd átültetni a gyakorlatba” – mondta a lengyel csatárról Marco Rossi.

Lewandowski semlegesítése lesz az egyik legfontosabb feladat a magyarok számára, sok múlik majd azon, hogyan sikerül ezt kivitelezni. Rossi helyzetét segíti, hogy az RB Leipzig klasszis kapusa, Gulácsi Péter előtt a védelem tengelyében két kitűnő formában futballozó hátvéd játszhat majd. Gulácsi lipcsei csapattársa, Willi Orban és a Fenerbahcéban remeklő Szalai Attila egyaránt magabiztosan várhatja a csütörtök esti mecset.

A lengyelek erős kerettel érkeznek Budapestre, és Lewandowski mellett van még néhány nemzetközileg magasan jegyzett játékosuk. A Juventus kapusa, Wojciech Szczesny, vagy éppen a Napoli középpályása, Piotr Zielinski nagyszerű futballisták, továbbá több olyan labdarúgójuk is van, akik az olasz, az angol, a német és a francia bajnokságban szerepelnek rendszeresen. A FIFA világranglistáján Lengyelország a 19. helyezést foglalja el, míg Magyarország a 40. pozícióban található, ennek szellemében a lengyelek magabiztos győzelmet várnak a magyarok ellen.

A lengyelek erős kerettel érkeznek Budapestre. Forrás: AFP/Janek Skarzynski

Lengyelország a 2020-as évet két vereséggel zárta, de azt érdemes figyelembe venni, hogy a Nemzetek Ligája A divíziójában két erősebb válogatott, az olasz és a holland nemzeti csapat ellen kapott ki a csoportjában, melyben az imént említett együttesek mögött a harmadik helyen végzett, a bosnyákokat megelőzve.

A lengyel válogatottnak egyébként 2021 óta új szövetségi kapitánya van, méghozzá Paulo Sousa személyében, aki jól ismeri a magyarokat és Rossit, hiszen 2011 és 2013 között a Videoton edzője volt.

Rossi a Honvéd trénereként már korábban legyőzte Sousa csapatát az NB I-ben, és most is bízik ebben, ettől függetlenül tudja, hogy nem Magyarország számít a mérkőzés esélyesének.

Egyáltalán nem gondolom, hogy hozzánk fognak alkalmazkodni a lengyelek, Paulo Sousának megvan a saját taktikai elképezései. Nem vagyok Nostradamus sem, így nem tudom előre megmondani, milyen felállásban játszanak majd. Két forgatókönyvre is készültünk, akár három, akár négy védővel állnak majd fel, nem okoz majd meglepetést. Ötletek és elképzelések mindig vannak, csak az a kérdés, hogy ezt a pályán meg tudjuk-e valósítani” – mondta a várható taktikáról Rossi.

Paulo Sousa 2021 januárja óta a lengyel válogatott szövetségi kapitánya. Forrás: AFP/Carlo Hermann

A magyar csapatból egyébként minden játékos remek állapotban várja a találkozót, csak Kecskés Ákos és Holender Filip nem állhat a szövetségi kapitány rendelkezésére. Előbbi még ott van a keretben, és San Marino vagy Andorra ellen akár bevethető lesz, míg utóbbi hátsérülése nem teszi lehetővé, hogy edzésmunkát végezzen, de az ő állapota sem súlyos.

A magyar labdarúgó-válogatott tehát bíztató előjelekkel várhatja a 2022-es világbajnoki selejtezősorozat első mérkőzését, és ha a lengyelek elleni örök mérleget nézzük, akkor az a magyarok számára kedvező képet mutat. A két ország labdarúgó-válogatottja eddig 32 alkalommal játszott egymás ellen – ebből hat alkalommal tétmérkőzésen – és 20 győzelem mellett 8 vereség és 4 döntetlen született. A magyar és a lengyel csapat legutóbbi összecsapására még 2011-ben került sor, és azon a barátságos meccsen Poznanban 2-1-re a lengyelek győztek.

Amennyiben a válogatott a tavaly év végi arcát mutatja, jó esélye lehet borítani a papírformát a csütörtöki találkozón. Ugyan a vb-selejtezők I csoportjában Anglia az első számú favorit, de ellene csak szeptemberben lép pályára a magyar válogatott, és mivel most kezdődik a sorozat, talán felesleges lenne messzemenő következtetéseket levonni a végső helyezések kapcsán.

Előzetesen mindenki az angolokat tartja favoritnak, és úgy számolnak, hogy a lengyelek és közöttünk dőlhet el a második hely sorsa. Persze csak most kezdődik a vb-selejtező, így az első hely reményét sem adjuk fel” – mondta Nikolics.

Az biztos, hogy jelenleg kizárólag a Lengyelország elleni mérkőzésre kell koncentrálni, és az elmúlt időszakban elért szép eredmények, köztük az Eb-részvétel kivívása megadhatja a csapat számára azt az önbizalmat, amellyel akár a győzelem is elérhető.

Európai vb-selejtezők, I csoport, 1. forduló:
csütörtök:
20.45: MAGYARORSZÁG-Lengyelország, Puskás Aréna
20.45: Anglia-San Marino, London
20.45: Andorra-Albánia, Andorra La Vella

A magyar válogatott kerete:
Kapusok: Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
Védők: Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Lugano – jelenleg sérült), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Lovrencsics Gergő (FTC), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbahce)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Kalmár Zsolt (DAC), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (DAC), Sigér Dávid (FTC)
Támadók: Géresi Krisztián (Puskás Akadémia), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Szalai Ádám (Mainz), Varga Kevin (Kasimpasa), Varga Roland (MTK Budapest)

A lengyel válogatott kerete:
Kapusok: Lukasz Fabianski (West Ham United), Lukasz Skorupski (Bologna), Wojciech Szczesny (Juventus)
Védők: Jan Bednarek (Southampton), Bartosz Bereszynski (Sampdoria), Pawel Dawidowicz (Hellas Verona), Kamil Glik (Benevento), Michal Helik (Barnsley FC), Kamil Piatkowski (Raków Czestochowa), Arkadiusz Reca (Crotone), Maciej Rybus (Lokomotiv Moszkva)
Középpályások: Rafal Augustyniak (FK Ural), Kamil Grosicki (West Bromwich Albion), Kamil Józwiak (Derby County),Sebastian Kowalczyk (Pogon Szczecin), Kacper Kozlowski (Pogon Szczecin), Grzegorz Krychowiak (Lokomotiv Moszkva), Jakub Moder (Brighton & Hove Albion), Przemyslaw Placheta (Norwich City), Bartosz Slisz (Legia Warszawa), Sebastian Szymanski (Dinamo Moszkva), Piotr Zielinski (Napoli)
Támadók: Robert Lewandowski (Bayern München), Arkadiusz Milik (Olympique Marseille), Krzysztof Piatek (Hertha BSC), Karol Swiderski (PAOK)

Mateusz Klichnek pozitív lett a koronavírustesztje, így ő nem utazik Budapestre.

origo

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem