Hirmagazin.eu
Főoldal » Elképesztő! Terrorizmus miatt ült már börtönben a pedofil migráns, de csak figyelték a franciák.. Oszd meg!
Külföld

Elképesztő! Terrorizmus miatt ült már börtönben a pedofil migráns, de csak figyelték a franciák.. Oszd meg!

A nicemartin.com számolt be arról, hogy Marseille közelében letartóztattak, majd el is ítéltek egy muszlim migránst, Yohan M.-et, mivel több száz gyerek pornográf képeit és videóját tárolta számítógépén.

A bűnöző migránsnak nem ez volt az első összetűzése a törvénnyel, hiszen korábban terrorista merénylet előkészítése miatt is börtönre ítélték.

Yohan M-et már korábban is elítélték robbanóanyagok, fegyverek birtoklása és terrorista merénylet előkészítése, tehát úgy nevezett “S” kategóriás, azaz (állami rendre különös veszélyt jelentő) bűncselekmények miatt.

Szabadulása óta azonban szabadon garázdálkodhatott, és gyűjthette a gyerekekről készült pornográf felvételeket.

Yohan M szabadulása óta figyelemmel kísérték a nyomozók a tevékenységét, és lehallgatták a telefonbeszélgetéseit, amelyet többek közt a barátnőjével folytatott. Ebből kiderült, hogy a pedofil hajlamú migráns arra akarta ösztönözni barátnőjét, hogy lányt szüljön neki, hogy később vele, vagy velük tudjon fajtalankodni.

A cikk szerint 600 képet, és 150 kisgyermekről készült videót találtak otthonában.

Forrás: vilagfigyelo.com

Hasonló hírek

Nógrádi György: a világ röhög rajtunk

Edit

Ez nagyon durva: már Chilébe is eljutott az ausztrál bozóttűz füstje

Mazsi

Felborult egy migránsokkal teli hajó Lampedusánál

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------