6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekElképesztő támadás alá került a magyar labdarúgó-válogatott - videó

Elképesztő támadás alá került a magyar labdarúgó-válogatott – videó

Ízléstelen az ellenzék, hogy amíg korábban fürdőztek a magyar labdarúgó-válogatott sikereiben, addig most focistáznak

– mondta a Fidesz EP-képviselője az ATV-ben.
Deutsch Tamás arra reagált így, hogy az MSZP-s Ujhelyi István kritizálta a válogatottat, amiért ők is megkapják a koronavírus elleni vakcinát.
Az MLSZ szóvivője szerint a világversenyen való részvétel nemzeti érdek is. A válogatott márciusban többször is játszik világbajnoki selejtezőt, júliusban pedig Európa-bajnokságon is részt vesz, amelynek Magyarország is házi gazdája.

Órákig ünnepeltek az utcán a szurkolók 2015. november 15-én, amikor 44 év után újból kijutott a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokságra.

És szinte napra pontosan öt évvel később, tavaly ismét kijutott a válogatott az Eb-re. A koronavírus miatt a mérkőzést zárt kapuk mögött tartották, az örömünnep is elmaradt az utcán, sokan a közösségi médiában gratuláltak a csapatnak. Ehhez csatlakoztak ellenzéki politikusok, holott korábban épp ők kritizálták a magyar labdarúgást. Karácsony Gergely például felesleges pénzszórásnak tartotta a stadionépítést. A válogatott tavalyi sikere után viszont azt írta, hogy minden elismerésem a magyar csapaté.

A Momentum pedig az önkormányzatoknak utalta volna át a klubok állami támogatásának felét, miközben Fekete-Győr András az eredményükért a Facebookon dicsérte a válogatottat.

Zugló szocialista polgármestere pedig egyszerűen annyit írt ki: szép volt, fiúk! Ám néhány nappal ezelőtt már ellenszenves volt velük szemben: azt kérdezte az oldalán, hogy miért kaphatnak előbb a vakcinából?

És a válogatottat támadta hétfőn a parlamentben a jobbikos Lukács László György is. Szerinte jogosulatlanul kapnak oltóanyagot a focisták.

Mi van abban az oltási tervben, amit létrehoztak? Valóban benne van-e az, hogy a focistáknak kell a rendőröket és a tűzoltókat megelőzve megkapni az oltást?

Az ATV-ben pedig a szocialista EP képviselő támadta a focistákat.

Mivel fogják beoltani az olimpikonokat? A te focistáid mivel lesznek beoltva, az olimpikonok mivel lesznek beoltva?

– tette fel a kérdést.

Csakhogy Ujhelyi tavaly még ugyanúgy dicsérte a válogatottat, mint ellenzéki politikustársai. Közösségi oldalán azzal a fotóval gratulált a csapatnak, amelyiket még a 2016-os egyik Eb-mérkőzésen készített magártól.

Amikor majd aztán tetőtől talpig a combod belső lapját is piros, fehér, zöld csíkokra fogod fölfesteni, mert kézilabda és focimeccsre mész, akkor majd ilyen fociszurkoló leszel, most meg te focistázol? Tényleg, olyan ízléstelen ez az egész!

– jelentette ki Deutsch Tamás.

Sipos Jenő, a magyar labdarúgó válogatott szóvivője szerint a válogatott tagjai nem másokat megelőzve jutnak a vakcinához, de az oltásuk nemzeti érdek is.

Az Emmi pedig azt írta a HírTV-nek: az operatív törzs döntött arról, hogy az olimpikonok, a paralimpikonok mellett a labdarúgó-válogatott tagjai is megkaphatják a szükséges oltásokat azért, hogy a sportolók ne essenek ki hónapokra a felkészülési időszakban a járvány miatt. Az oltás a számukra is önkéntes, tehát aki kéri, csak az kapja meg.

 

 

Ujhelyi István sértések közepette cáfolja, hogy szidja a sportolókat

A szocialista EP-képviselő szerkesztőségünknek címzett levelében reagált a híradós riportra. A politikus cáfolta, hogy ő szidta volna a sportolókat és olimpikonokat, szerinte – mint fogalmazott – „a Fidesz, a szebb napokat látott Deutsch Tamás és a jólfizetett csatlós propagandisták” akarják azt sugallni, hogy „aki nem fideszes, az nem lehet nemzeti érzelmű, nem szeretheti a hazáját és legfőképp nem szurkolhat saját válogatottjának”.

Ujhelyi István állítja, esze ágában sem volt szidni a sportolókat, ugyanakkor – tette hozzá – több millió magyarral igenis szidja a kormányt, amiért szerinte nincs oltási terv és – mint írta – szerinte a vakcina csak kampányeszköz a Fidesznek.

A szocialista EP-képviselő levele zárásaként a Fidesz-KNDP 2022. évi bukását biztosra véve arról írt, hogy „a fideszes fiúk” már sehol sem lesznek, amikor a magyar sportolók továbbra is büszkévé teszik a magyar nemzetet.

HírTV

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner