14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódOtthon, lakberendezés, kertElképesztő színekben pompázik a díszcsalán

Elképesztő színekben pompázik a díszcsalán

A jó hír pedig, hogy ezt a gyönyörű virágot bárki elültetheti és gondozhatja a kertjében.

A coleus, avagy hétköznapi nevén díszcsalán, egy gyönyörű, színpompás egynyári növény. Eredetileg Afrikában és Ázsiában fordult elő, de hazánk időjárását is nagyon kedveli.

Hajtásdugványról és magvetésről is szaporíthatjuk, ráadásul nagyon egyszerűen. Amire szükségünk lesz, az vagy egy balkonláda, vagy pedig pár cserép. Várjuk meg február végét, majd a magokat laza virágföldbe elszórva, illetve egy újabb vékony réteg földdel betakarva, hagyjuk 15-18 fokon.

Nagyon szereti a vizet, ezért már az első alkalommal is jól locsoljuk be a földjét. Pár hét elteltével pedig már meg is jelennek az első hajtásai.

Amint látjuk, hogy az első 3 levélpár kifejlődött, vágjunk vissza a palántát. Így ugyanis a növényünk bokrosabb, dúsabb lesz, a díszcsalán pedig pont így a legszebb.

Amennyiben a palánták elérik az öt centis magasságot, válasszuk őket szét, így nem kell majd attól tartani, hogy „elnyomják” egymást.

Arra azonban figyeljünk, hogy amíg fagyos az időjárás, semmiképp se ültessük ki. Ezt érdemes átidőzíteni május környékére.

Ahogyan azt már fentebb is említettük, a folyamatos locsolásra mindig nagyon ügyeljünk, ültessük napos helyre, a díszcsalán ugyanis ezt rendkívül szereti.

Amennyiben pedig a hajtáscsúcsokat rendszeresen visszavágjuk a nyár folyamán, gyönyörű színpompás, dús és 60-80 cm magasra is megnövő bokrokat kapunk!

Forrás: eloben.hu

Képek: HIRMAGAZIN.EU, JuniCole ShattoPavel Kirillov

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek