Főoldal > Hírek > Főhírek > Sport > Nemzeti sportok, nemzetünk sportolói > Elképesztő sportteljesítmény! Közel 500 kilométert készül futni a Himalájában egy magyar ultratriatlonista. (Olvasd el és nézd meg!)

Elképesztő sportteljesítmény! Közel 500 kilométert készül futni a Himalájában egy magyar ultratriatlonista. (Olvasd el és nézd meg!)

Hirdetés

A világ feltehetően legnehezebb futóversenyén áll rajthoz Szőnyi Ferenc, aki a 480 kilométeres Hell Ultra Runningon vesz részt a Himalájában. Az összetett ultratriatlon-világbajnok magyar sportember kedden indult el a viadalra, mely június 20-án rajtol, s eddig csupán négyen jelentkeztek rá.

Szőnyi Ferenc a 40-es éveihez közeledvén kezdett sportolni, s hamar rájött, hogy főleg hosszútávfutásban, és hosszabb kerékpártávokon tud kiemelkedően jól teljesíteni. A 2008-as első dupla Ironman versenye előtt egy hónappal még úszni is alig tudott, szinte teljesen ismeretlen volt a hazai mezőnyben, de a sportág megdöbbenésére még abban az évben harmadikként ért célba a Mexikóban megrendezett 10-szeres Ironman versenyen. A következő évben több külföldi Ironmanen is dobogóközelbe került, majd 2010-ben már a hússzoros Ironmanen lett világbajnok, 2013-ban pedig harminc napon át harmincszor teljesítette az Ironmant és lett vb-ezüstérmes.
Szõnyi Ferenc világbajnok ultratriatlonista és ultrafutó a sajtótájékoztatója után Budapesten 2017. augusztus 30-án. A komáromi ultra futó, kerékpározó, IronMan megnyerte az indiai Himalája hágóin megrendezett 480 kilométeres The Hell Race-t (Pokolfutás), amelyet a világ legnehezebbnek futóversenyének tartanak. MTI Fotó: Balogh Zoltán

 

Fotó: Wikipedia/NASA

verseny során a táv hossza mellett többek között 40 fokos hőmérséklet-ingadozással, illetve az oxigénhiányos levegővel is meg kell majd küzdeniük a résztvevőknek. Szőnyi 2015-ben futott már a Himalájában, akkor a La Ultra-The High elnevezésű, 333 km-es futóversenyen a hat indulóból a harmadik helyen zárt.

Forrás: erdekesvilag.hu

Szólj hozzá, mondd el véleményed és ne felejtsd el megosztani!

hozzászólások

Megosztás: