17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóElképesztő, mit nyilatkozott a gíroszos afgán erőszakoló magyar áldozata

Elképesztő, mit nyilatkozott a gíroszos afgán erőszakoló magyar áldozata

Nincs tisztában tettének a súlyával az az afgán migráns, aki Budapest belvárosában, egy gíroszozóban megerőszakolt egy 21 éves magyar légiutaskísérőt.

Áldozata attól tart, kétségbe vonják a vallomását, pedig – állítja – minden szava igaz.

A tegnapi tárgyalást követően megtörten nyilatkozott a Ripost-nak.

Remegve, lehajtott fejjel érkezett tegnap a Fővárosi Bíróságra az a 21 éves légiutaskísérő, akit a vád szerint tavaly szeptemberben megerőszakolt egy afgán férfi egy budapesti belvárosi gíroszozóban.

Fotó: Ripost

Mosolyogva érkezett az afgán migráns

S. Bilal Ahmad megbilincselve érkezett a tárgyalásra, és amikor látta, hogy fényképezik, a kamerába mosolygott, szemmel láthatóan élvezte, hogy a figyelem középpontjába került. A férfit szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel vádolják, ám ő mindent tagad. Ha az előkészítő tárgyaláson lemondott volna a bizonyításról, akkor öt év letöltendő börtönbüntetést kapott volna, de ő kitart amellett, hogy nem történt erőszak.


Összeroppant az áldozat

A tárgyalást annak a lánynak a meghallgatásával folytatta a bíróság, aki állítja: az afgán férfi megerőszakolta, amikor bekéredzkedett a gíroszozó mosdójába. Erkölcsi okokra hivatkozva a bíróság zárt tárgyalást rendelt el, amiről semmi nem szivárgott ki. A lány azonban meghallgatását követőennyilatkozott a -nak. Emlékezetes: lapunk cikkei robbantották ki a botrányt, miután közzétettük a gíroszozó kamerafelvételeit.

– – Teljesen kikészültem, tönkrementem ebben az ügyben

– mondta a légiutaskísérő.

– Rengeteg kérdést tettek fel nekem a bíróságon, nagyon megvisel ez az
eljárás. Időre van szükségem. Azért is nehezen beszélek a történtekről, mert attól félek, hogy nem hisznek nekem. Attól félek, azt hiszik, hogy hazudok, pedig minden szavam igaz!

Lejátszották a kamerafelvételeket

A bíróság lejátszotta a belvárosi gíroszozó kamerafelvételeit a szembesítés során, ezt a közönség is megtekinthette. Ahogy azt a  korábban megírta, a lány az erőszak estéjén a barátaival szórakozott egy közeli helyen, ám mosdóba kellett mennie, ezért megkérte a gíroszosban dolgozó Bilalt, hogy engedje be a személyzeti mosdóba. Amit a kamerák világosan mutatnak: az afgán férfi bekísérte a lányt, bement vele együtt, majd két perccel később kijött és az ajtó előtt várakozott. Bilal azt állítja, hogy amikor bekísérte a lányt, megcsókolták egymást, majd megbeszélték, hogy szexuális kapcsolat lesz közöttük. A lány, miközben hallgatta Bilal szavait, végig ingatta a fejét, szerinte nem történt ilyen. Azért küldte ki az afgán férfit, hogy elvégezhesse a dolgát. Ugyancsak látható a felvételeken, hogy Bilal folyamatosan megpróbált benyitni a
lányhoz, sikertelenül. Amikor azonban a lány kijött volna, belépett a kinyíló ajtón, és ezt követően 27 percen keresztül erőszakoskodott a lánnyal.


A fültanú is nyilatkozott a Ripostnak

Ahogyan azt a  elsőként megírta, miközben Bilal erőszakoskodott a lánnyal, a szerkesztőségünkhöz eljutott kamerafelvételeken jól láthatóan férfi kollégája odalépett a mosdó ajtajához, hallgatózott, majd elszaladt. A férfit meghallgatta a bíróság, majd lapunknak is nyilatkozott.

 – Amikor jött egy vendég, láttam, hogy elfogyott a zöldség, ezért hátra mentem, hogy hozzak a raktárból. Akkor hallottam meg, hogy a személyzeti mosdóban szexelnek, nyögések voltak, a szeretkezés jellegzetes hangjai. Megdöbbentem, mert oda nem mehet be idegen, de nem hallottam kiabálást, ezért elmentem a raktárba és folytattam a munkát, kiszolgáltam a vendéget. Ezután ismét visszamentem, hogy megnézzem, van-e valami baj, de előtte fel akartam hívni a főnökömet, hogy mit csináljak, de nem vette fel. Gondoltam rá, hogy rendőrt hívok, de mit mondtam volna? Hiszen a szexelés még nem bűn. Visszamentem a mosdóhoz, de továbbra is csak nyögéseket hallottam, segélykiáltásokat nem. Amikor kijött a lány és az afgán fiú, nem tűntek csapzottnak. A büfében voltam még akkor is, amikor sírva visszajött a lány a rendőrökkel. Nagyon meglepődtem és megijedtem, mert én nem tehetek semmiről, nem csináltam semmit. A rendőrök is azt kérdezték a kihallgatás során többször is, miért nem hívtam segítséget, de nekik is azt mondtam, hogy nem hallottam segélykiáltást vagy sírást.


A lány azonnal segítséget kért

Miután a lány kiszabadult, az utcán rögtön megállított két fiatal férfit. A bíróság őket is meghallgatta.

-Éppen gíroszt akartunk venni a barátommal, amikor
odajött a lány

– vallotta egyikük.

 Azt mondta, segítsünk rajta, mert odabent megerőszakolták. Telefont kért, mert az övé a barátainál maradt a táskájával együtt. Adtunk neki, hívta is a rendőrséget. Amikor kérdeztük, ki tette ezt vele, akkor az egyikgíroszosra mutatott, aki elfutott mellettünk. Ha az a férfi nem tett semmit, miért rohant el rögtön?

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek