6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekElképesztő, hogyan verte át híveit éveken keresztül a budapesti főpap

Elképesztő, hogyan verte át híveit éveken keresztül a budapesti főpap

Magát a 2010-ben alakult új egyház vezetőjének kiadva piramisjátékot szervezett, az ügyészség most vádat emelt ellene.

A Fővárosi Főügyészség piramisjáték szervezésének bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken azzal az 54 éves budapesti férfival szemben, aki társaival együtt 2010-ben egy egyházat alapított, majd miután – a törvényi változások folytán –  2012. január 1-től már nem minősültek egyháznak, az egyházi minőség fenntartásának látszata mellett 135 esetben fogadott el adományokat azzal, hogy a pénzt befizetőknek az összegyűjtött összeg segélykénti újraosztását ígérte.

A vádirat lényege szerint a magát főpapnak nevező, az „egyházban”  kizárólagos döntési jogosultsággal rendelkező vádlott 2012-2013. években a segítőin keresztül előadásokon, webkonferenciákon, szórólapokon különböző – kifizetési kockázati tényezőt is tartalmazó – karitatív, illetve befektetési programokat hozott létre.

A kiadott szabályzatok szerint a jól csengő elnevezésekkel illetett programokban résztvevők – különböző összegek befizetése mellett – „ezüst fokozatú” klubtagokká válhattak, „aranytáblára” kerülhettek,  vagy támogatói pozíciót vásárolhattak, s amennyiben további ismerőseiket rövid időn belül láncszerűen beszervezték, úgy bent maradtak a „mátrixban”, majd egy idő után nagy összegű segélyek kifizetésére válhattak jogosulttá. 

A rendszer pénzügyi talpon maradása érdekében a meghirdetett programok egymásra épültek, a szabályzat szerinti kifizetésekre pedig egy-két esetet leszámítva túlnyomórészt nem került sor.

A piramisjáték működtetésével ily módon – forintban és euróban – összegyűjtött összeg mintegy 30 millió forint volt.    

Forrás: Ripost

ILLUSZTRÁCIÓ

Fotó: Twitter

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work