6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekElismeréseket adtak át a családpolitikiai konferencián

Elismeréseket adtak át a családpolitikiai konferencián

A család a legtermészetesebb társadalmi forma, a politikának pedig tisztelnie kell ezt, nem kirángatnia az embereket ebből az együttélési módból

– mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a családpolitikai konferencia pénteki napján, a Pro Familiis díjak átadásán.

Cikkünk frissült.

Rétvári Bence arról beszélt, hogy a liberális és baloldali gondolkodók egyfajta „emberkísérletet” hajtanak végre azzal, hogy le akarják bontani az embereket meghatározó identitáselemeket: a nemzethez tartozást, a hitet, férfi és női mivoltunkat, továbbá a családot mint a társadalom alapját.

Ennek azonban Magyarország és a konferencia résztvevői nem hívei, a magyar kormány és az előadók szerint a család, a gyermek az első, és „habár a világból érkező impulzusok sokszor elbizonytalanítanak ebben a hitben, most mégis megerősítést nyerhettünk, hogy nem vagyunk egyedül” – fogalmazott az államtitkár.

Hozzátette, mindenkinek autonóm döntése, hogyan szervezi az életét, de az államnak is le kell tennie a voksát bizonyos értékek, adott esetben a család mellett. Az állam azonban önmagában kevés az emberek gondolkodásának megváltoztatásához, szükség van olyan civilekre is, mint a mostani díjazottak – emelte ki Rétvári Bence.

Az államtitkár azt hangoztatta, hogy a kitüntetetteknek nemcsak a munkája, hanem az élete is példaértékű, üzenetük a magyar családok megerősítése és boldogsága szempontjából is kiemelkedő.

Pro Familiis díjban részesült Tóth-Heyn Péter egyetemi docens, főorvos, a Semmelweis Egyetem I. számú gyermekklinikájának igazgatóhelyettese; Farkas Péter szociológus, humánökológus, politológus, egyetemi oktató; Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus és felesége, Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsanna dramaturg, jelmeztervező; Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár; Victor István református lelkész, vallástanár; Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke; Balog Zoltán református lelkész, volt miniszter; Lorenzo Fontana volt olasz családügyi, majd európai ügyekért felelős miniszter; Gudrun Veronika Kugler osztrák parlamenti képviselő és Chris Smith amerikai kongresszusi képviselő és felesége Marie Smith.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work