18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekElindultak a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet szakértői Dúmába

Elindultak a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet szakértői Dúmába

Elindultak szombaton a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szakértői Dúmába – közölte az orosz külügyminisztérium. Az OPCW küldöttsége több nap késéssel kezdheti meg helyszíni vizsgálatát a kelet-gútai városban, ahol a nyugati országok szerint a szíriai kormányerők április 7-én vegyi fegyvert vetettek be.

Magyar vegyifegyver- szakértők is mennek Szíriába.

A szakértők már egy hete a szíriai fővárosban várakoztak. Az ENSZ kedden biztonsági ellenőröket küldött a Damaszkusztól nem messzi Dúmába, hogy felmérjék, megkezdheti-e a csoport a vizsgálatot, de mivel lövések dördültek, és a körülmények nem tűntek biztonságosnak – az OPCW szerint rálőttek az előreküldött biztonsági csoport tagjaira -, a szakértők egészen eddig nem kelhettek útra.

Nyugati vezetők szerint április 7-én klórgázt vetettek be az utolsó, még lázadók kezén lévő kelet-gútai városban. A Fehérsisakok nevű szíriai mentőszervezet és a Szíriai-Amerikai Orvosi Társaság (SAMS) szerint több mint 40 ember halt meg, és több mint 500 emberen állapíthatók meg „vegyi anyag” okozta tünetek.

Washington és szövetségesei Damaszkuszt vádolják a vegyi támadás elkövetésével. Az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia megtorlásul precíziós légicsapásokat mért több szíriai katonai célpontra. A Bassár el-Aszad elnök vezette kormány és szövetségese, Oroszország visszautasítja a vegyifegyver-támadásról szóló állításokat.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem