13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldElindult a lejtőn Angela Merkel

Elindult a lejtőn Angela Merkel

Elkezdődött a bukás – ez az általános visszhangja annak, hogy kedden a kancellár által támogatott jelölt nyerte a frakcióvezető választást a VDU/CSU-nál. Ez azt jelenti, hogy Angela Merkel saját pártszövetségén belül sem tudta keresztülvinni akaratát.

Vereség Merkelnek, lehetőség a CDU-CSU-nak – így értékelte a Frankfurter Allgemeine Zeitung a kancellár fő bizalmasának számító Volker Kauder elmozdítását a frakció éléről. A konzervatív lap több cikkben is foglalkozik a pártszövetség keddi döntésével. Ezekben rendre arra a következtetésre jutnak, hogy Angela Merkel tekintélye leáldozóban van, pályafutása vége közeleg.

Az ellenzék rögtön felvetette: Merkelnek meg kell fontolnia a bizalmi szavazást. Az Alternatíva Németországért elnöke arról beszélt: a koalíció keddi döntése azt mutatja, hogy a Merkel-kormánynak a vártnál gyorsabban vége lehet.

Angela Merkel ennek ellenére jelezte: nem kér bizalmi szavazást maga ellen!

A kormányzó frakciót 13 éven át, Merkel első megválasztása óta irányító Kauder leváltása nem csak a sajtó számára volt meglepetés, de magát a kancellárt is váratlanul érte.

A kancellár fokozatos hatalomvesztése elhibázott migrációs politikájának eredménye. Merkel a bevándorlási válság első hulláma idején, 2015 augusztusában jelentette ki először, hogy Németország korlátlan számú bevándorlót be tud fogadni. „Wir schaffen das”, azaz meg tudjuk csinálni – mondta akkor Angela Merkel.

Néhány hónappal később már a sajtó együttműködésére volt szüksége ahhoz, hogy ideig-óráig eltussolhassa a Kölnben történt szilveszteri atrocitásokat. Sokan a bevándorlók által német nőkkel szemben ekkor elkövetett csoportos erőszakhoz kötik a Merkellel szembeni bizalomvesztés kezdetét.

Merkel ennek ellenére kitartott bevándorláspolitikája mellett. Emiatt a bajor CSU vezetésével, és személy szerint Horst Seehoferrel is konfliktusba került, aki jelentős szigorításokat követelt a német bevándorláspolitikában.

Tény, hogy a negyedik Merkel-kormány megválasztása óta sorozatosak a kancellár körüli botrányok. Angela Merkel legutóbb a chemnitz-i atrocitások kapcsán tett kijelentései miatt került a kritikák kereszttüzébe.

A kancellár ugyanis, hogy elterelje a közvélemény figyelmet az újabb, a gyanú szerint bevándorlók által elkövetett gyilkosságról, arról beszélt, hogy szélsőségesek hajtóvadászatot rendeztek Chemnitzben a migránsok ellen.

A kancellár kijelentéseit a tartományi miniszterelnök és az alkotmányvédelmi hivatal elnöke is tételesen cáfolta. Utóbbit ezután eltávolították hivatalából.

Forrás: M1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek