13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekElhunyt Kőrösi Imre egykori parlamenti képviselő

Elhunyt Kőrösi Imre egykori parlamenti képviselő

Október 12-én temetik a közelmúltban elhunyt Kőrösi Imre volt MDF-es, majd független országgyűlési képviselőt, a Magyar Agrárkamara egykori elnökét – adta hírül a kiskunhir.hu portál.

Kőrösi Imre 1946. április 18-án Kecskeméten született, 1978-ban jogi diplomát szerzett. 1990-ben az MDF parlamenti képviselője lett, 1993-ban a pártból és a frakcióból is kizárták. Ezután független képviselőként folytatta munkáját 1994-ig. Egy éven át, 1993 és 1994 között a Magyar Agrárkamara elnöke volt.

A rendszerváltásról több könyvet is írt: Lóvá tett ország, Így ítélkeztek ti, Narancsszüret a magyar ugaron címmel. Kőrösi Imre szeptember 21-én hunyt el, temetése október 12-én a Kecskeméti Köztemetőben lesz – olvasható a portálon.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek