13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekElhunyt a 72 éves magyar színésznő

Elhunyt a 72 éves magyar színésznő

A hétvégén elhunyt Cserje Zsuzsa színésznő, színházi kritikus, dramaturg, rendező.

2018. április 8-án elhunyt Cserje Zsuzsa színésznő, színházi kritikus, dramaturg, rendező. A 72 éves színművész halálhírét a közönség.hu adta hírül.

Cserje Zsuzsa Frank Zsuzsanna néven 1945. november 9-én született Budapesten. A színházi pályáját 1968-ban kezdte a Nemzeti Színház stúdiósaként. Ezt követően a Kecskeméti Katona József Színház színésznője lett. 1970-től 1972-ig a Néphadsereg Művészegyüttes, majd az Irodalmi Színpad – később Radnóti Miklós Színház – előadóművésze volt.

Közben elvégezte az ELTE bölcsészettudományi szakát magyar-népművelés szakon, majd a Színművészeti Főiskola színházelmélet tagozatán szerzett diplomát. Tíz éven át dolgozott színikritikusként a Színház című folyóiratnál, majd a Debreceni Csokonai Színház, illetve a Népszínház  dramaturgja volt.

1994 óta rendezett is, első bemutatója Willy Russell: Shirley Valentine című monodrámája volt Békéscsabán. 2009-ben Vándor Évával a címszerepben rendezte meg a Shirley Valentine-t, a produkció már túl van a századik előadáson is.

Cserje Zsuzsa alapította meg a Terényi Színházi Napokat, mely öt éven át futott nagy sikerrel, később az Andocsi Művészeti Napokat, majd a Négyszínvirág elnevezésű gyermek-összművészeti fesztivált rendezte meg Dunabogdányban. A kétszeres Kossuth-díjas színészről, Pécsi Sándorról életrajzi könyvet írt.

Cserje Zsuzsát lányai is követték a színészi pályán, Szandtner Anna és Szamosi Zsófia is színésznő lett. Utóbbi az egyetemi évek alatt, Marton László növendékeként változtatta meg nevét Szandtnerről Szamosira, amikor húga, Anna is felvételt nyert. A világ már ezen a néven ismerte meg, amikor a Mindenki című rövidfilm Oscar-díjat nyert – abban ő alakította a szigorú kórusvezető tanárnőt.

Forrás: femina.hu

Képek: Pesti Magyar Színház, Fidelio

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work