18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekElfolyt a víz a zalakarosi termáltóból

Elfolyt a víz a zalakarosi termáltóból

Valószínűleg műszaki probléma miatt szerda reggelre elfolyt a víz a zalakarosi termáltóból, amelyet néhány éve alakítottak ki – a Zalai Hírlap információját az MTI érdeklődésére Novák Ferenc, a város polgármestere (Fidesz) erősítette meg.

Zalakarosi termáltó. Kép: termalonline

A mintegy másfél hektáros felületű, jellemzően 180-280 centiméter mélységű tavat a gyógyfürdő elfolyó, de biológiailag megfelelő módon kezelt vize táplálja, a termálvíz másik része pedig csővezetékeken távozik a fürdőből. A polgármester az eddigi vizsgálatok alapján azt mondta: a fóliával fedett meder alatt egy gödör keletkezhetett, ott a fólia kiszakadt, ezért a víz azon keresztül elfolyt.

Novák Ferenc hozzátette: a tónak elsősorban esztétikai, szabadidős értéke van, állatvilága szinte nincs, a betelepített növényzetet pedig a kiszáradás ellen átültetik olyan részre, ahol maradt még valamennyi víz a mederben. A műszaki probléma feltárását már elkezdték a szakemberek, hogy mielőbb helyre tudják állítani a korábbi állapotot.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work