14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóElfogták a fiatal nőt saját lakásán bántalmazó párt és megbízójukat - videó

Elfogták a fiatal nőt saját lakásán bántalmazó párt és megbízójukat – videó

Elfogták a rendőrök azt a párt, akik magukat virágkézbesítőnek álcázva raboltak ki és bántalmaztak egy fiatal nőt óbudai lakásán.

A tettesek megbízóját is őrizetbe vették – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap.

Azt írták: hétfőn éjjel egy óbudai házaspár tett bejelentést a rendőrségre, mert társasházuk egyik lakásából egy nő segélykiáltásait hallották, akit bezártak lakásába. Az ingatlanba a rendőrök a katasztrófavédelem emelőkocsija segítségével a teraszról jutottak be.

A rendőrségnek a sértett azt mondta: este egy ismeretlen nő csengetett be hozzá azzal, hogy egy virágküldeményt hozott, majd amikor ajtót nyitott neki, a vele együtt lévő férfi belépett a lakásba és megütötte.

A nő az ütéstől a földre esett, ahol támadói többször megrúgták, majd megkötözték, szájába ruhadarabot tömtek és fejét is letakarták. Ezután hallotta, hogy lakásában kutatnak, majd távozás előtt egy fém rúddal még többször megütötték, rázárták a lakást, és kulcsait is elvitték.

A támadók a lakásból közel 600 ezer forint értékben vittek el műszaki cikkeket és ékszereket – közölte a rendőrség.

Hozzátették: a rendőrök a kamerafelvételek elemzését követően találták meg azt az autót, amivel a tettesek a lakáshoz érkeztek, majd a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható budapesti, 27 éves S. Mátét és társát, a szintén budapesti, 24 éves B. Vivient csütörtökön közös újpesti otthonukban fogták el.

A párt rablás, személyi szabadság megsértése, valamint súlyos testi sértés miatt a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vételük mellett kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet a bíróság elrendelt.

A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozás során felmerült a gyanú, hogy az elkövetők felbujtója a sértett egyik volt barátja, a 38 éves V. Bálint volt. Őt szombaton fogták el lakásán, és kihallgatását követően – őrizetbe vétele mellett – a rendőrség kezdeményezte a letartóztatását.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work