5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekÉletveszélyes viharok! Így élhetünk túl egy villámcsapást

Életveszélyes viharok! Így élhetünk túl egy villámcsapást

A legtöbb halálos villámcsapás a szabad ég alatt történik, közvetlenül a vihar előtt, vagy amikor már leszakadt az ég. A 40-50 %-os halálozási arány miatt komolyan kell venni a veszélyt, vagyis be kell tartani néhány alapszabályt, amin az életünk múlhat.

A hatalmas erejű villámok kétféleképpen okozhatnak halálos sérülést. Közvetlen villámcsapás esetén égési sérülés, a légzőizmok bénulása és szívmegállás következik be, de a villámokat kísérő töltésáramlás is életveszélyes. Utóbbi villámcsapáskor a föld felszínén terjed, és a szabadban tartózkodó ember két talpa között lépésfeszültséget hoz létre − vagyis az emberi test zárja rövidre az áram útját.

A legnagyobb veszélyben akkor vagy, ha sík, szabad terepen, hegytetőn, hegygerincen, vagy nagy vízfelületen tartózkodsz. Az elektromos kisülés ugyanis a lehető legrövidebb utat keresi a földeléshez, és az emberi test sokkal jobb vezető, mint a levegő, vagy a talaj.

Életveszélyes viharok! Így élhetünk túl egy villámcsapást 1

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapja azt javasolja, hogy villámlással közeledő vihar esetén azonnal húzódjunk be egy épületbe. Ha ezt nem tudjuk megtenni, a legbiztonságosabb, ha gépkocsiba ülünk, bezárjuk az ablakokat, és nem érünk fém alkatrészekhez – ugyanis a karosszéria levezeti a feszültséget. Továbbá ne tartózkodjunk nedves talajon, kimagasló helyeken, és a vízfelületeket azonnal hagyjuk el. A villámok 10%-a ugyanis még a vihar előtt lecsap, nem csak akkor kell vigyáznunk, amikor már elért minket a viharfelhő.

Életveszélyes viharok! Így élhetünk túl egy villámcsapást 2

Közvetlenül a villámcsapás előtt sercegő hangról számoltak be a túlélők, és ózonszagot éreztek. Ilyenkor guggoljunk le, úgy, hogy a két sarkunk összeér. Ezzel a töltésfeszültség vagy a talpainkon, vagy a medencénken át, a lábainkon keresztül vezetődik le – vagyis elkerüli a szívet és a gerincet az áramütés. Célszerű egy szigetelőanyagot, például 10-30 centi vastag ruhát tenni a talpunk alá.

Életveszélyes viharok! Így élhetünk túl egy villámcsapást 3

Ha valakit a közelünkben villámcsapás ért, és értünk hozzá, kezdjük meg az újraélesztést, ha légzésleállást és szívmegállást tapasztalunk. A villám sújtotta emberben nem marad feszültség, nem okoz áramütést, ha hozzáérünk. Ha látszólag nem szenvedett maradandó károsodást, akkor is mentőt kell hívni, mert a később esetlegesen fellépő életveszélyes szívritmuszavarok miatt megfigyelésre szorul.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work