5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldÉletjelt adott a megmérgezett volt kettős ügynök egy orosz lap szerint

Életjelt adott a megmérgezett volt kettős ügynök egy orosz lap szerint

Életjelt adott magáról telefonon Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök azt követően, hogy tavaly márciusban megmérgezték az angliai Salisburyben

– jelentette ki a volt hírszerző unokahúga, Viktorija Szkripal csütörtökön a Moszkovszkij Komszomolec című napilapnak nyilatkozva.

Viktorija Szkripal a lap online kiadásában megjelent nyilatkozatában az állította, hogy nagybátyja kétszer is felhívta. Először azt követően, hogy a nőt és férjét április elsején bántalmazták egy lakógyűlésen. Szkripal az egészségi állapotuk iránt érdeklődött és kifogásolta, hogy unokahúga túl nagy figyelmet keltett maga iránt a sajtóban.

Másodszor május 9-én, a náci Németország felett aratott győzelem ünnepén köszöntötte fel Viktoriját egy, az üzenetrögzítőjén hagyott üzenetben. A szerkesztőség rendelkezésére bocsátott rövid hangfelvétel szerint Szkripal azt mondta, hogy a lányával, Julijával együtt jól van.

Szergej Szkripalt, az orosz katonai hírszerzés ezredesét 2006-ban Nagy-Britannia javára folytatott kémkedés miatt, hazaárulás címén elítélték. 2010-ben elnöki kegyelemben részesült, hogy egy orosz-amerikai fogolycsere keretében szabadulhasson. London menedéket és brit állampolgárságot biztosított számára.

Szergej Szkripalt és lányát tavaly március 4-én mérgezték meg Salisburyben. A brit hatóságok szerint a meghiúsult merényletet az orosz katonai hírszerzés követte el a Novicsok idegméreg-családhoz tartozó hatóanyaggal.

Moszkva bizonyítékokat követelt az általa megalapozatlannak minősített váddal kapcsolatban, és kifogásolta, hogy London nem engedélyezte a konzuli hozzáférést az orosz állampolgársággal is rendelkező két áldozathoz. Az incidens diplomaták kölcsönös kiutasításához és Oroszországgal szembeni büntetőintézkedésekhez vezetett.

Az orosz fél többször nehezményezte, hogy Szkripalék tartózkodási helye a hosszú kórházi kezelés után ismeretlen. Kettőjük közül a történtek után mindeddig csak Julija Szkripal jelent meg a nyilvánosság előtt egy tavaly május 23-án közzétett videofelvételen nyilatkozva.

Viktorija Szkripal több alkalommal is megkísérelt Nagy-Britanniába utazni, hogy találkozzon rokonaival, de vízumkérelmét rendre elutasították.

mti

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem