11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldÉlesen bírálta Európát Erdogan a szíriai menekültválság kapcsán

Élesen bírálta Európát Erdogan a szíriai menekültválság kapcsán

2015 06 21 225225
2015. 06. 21. – 20:21 forrás: MTI
Bírálta Európát és az ENSZ-et Recep Tayyip Erdogan török elnök, mivel úgy vélte, nem nyújtanak elegendő segítséget a szíriai menekültválságban – jelentette vasárnap az Anadolu török hírügynökség.

Előző este Erdogan úgy nyilatkozott, a megfelelő segítség hiánya „emberiség elleni bűncselekmény”. A török elnök azt mondta, országa kétmillió embert fogadott be, akik a térségben dúló konfliktusok elől menekültek el, miközben egész Európa csupán kétszázezret. „Mi senkit sem hagytunk cserben, és ezt soha nem is fogjuk megtenni” – hangsúlyozta Erdogan.

Az Európai Unió statisztikái szerint 2014-ben összesen 626 ezren nyújtottak be menedékkérelmet az EU 29 tagállamában, és közülük 104 ezren kaptak menedékjogot.

A kérelmet benyújtók mintegy húsz százaléka a polgárháború sújtotta Szíriából érkezett Európába.Erdogan előző este a ramadán havában szokásos böjttörő vacsorán vett részt Angelina Jolie hollywoodi színésznő és Antonio Guterres, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) vezetője társaságában. Jolie, az UNHCR különmegbízottja szombaton, a menekültek világnapján a török-szíriai határnál fekvő egyik menekülttáborba látogatott el.

A II. világháború óta most először haladta meg az 50 milliót a lakóhelyükről világszerte elűzöttek száma. Szíria lakosságának több mint a fele jutott erre a sorsra, és közülük mintegy négymillióan menekültek külföldre. Hatalmas többségük – 95 százalékuk – csak a Szíriával szomszédos országokig tudott eljutni; Libanonban a szíriai menekültek teszik ki a lakosság 20 százalékát – áll az Amnesty International hétfőn közzétett jelentésében.

A szervezet adatai szerint nem éri el a 90 ezret azoknak a szíriaiaknak a száma, akiknek befogadását a külföldi országok eddig felajánlották; ez alig 2,2 százaléka azoknak a menekülteknek, akik jelenleg a Szíriával szomszédos országokban tartózkodnak.
Kép: Google

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem