Hirmagazin.eu
Főoldal » Eldőlt: Lesz videóbíró az NB I-ben is
Sporthirek

Eldőlt: Lesz videóbíró az NB I-ben is

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a péntek délelőtti küldöttközgyűlésen elárulta, már döntöttek arról, hogy hazánkban is bevezetik a videóbírót, de kell még egy kis gyakorlás, mielőtt élesben is használni fogják.

Péntek délelőtt Telkiben tartotta meg a Magyar Labdarúgó Szövetség a 2019-es küldöttgyűlését, ahol hosszabb beszédet mondott Csányi Sándor. Az MLSZ-elnök a mondandója végén kitért a játékvezetésre is, és fontos bejelentést tett a videóbíró kapcsán.

– Sosem lesz jó a játékvezetés, legalábbis az általános megítélés szerint – mondta Csányi. – Én azt tudom mondani, hogy a játékvezetés színvonala nem jobb, nem rosszabb, mint a nemzetközi játékvezetés színvonala. Sokat költünk képzésre, bevezettük a profi játékvezetést, az MLSZ JB próbálja javítani a színvonalat.

FOLYAMATOSAN KOMOLY ELEMZÉSEK KÉSZÜLNEK EGY-EGY JÁTÉKVEZETŐ MŰKÖDÉSÉRŐL, NEM AZÉRT NEM HOZZUK NYILVÁNOSSÁGRA, MERT EL AKARJUK TITKOLNI.

Egyrészt csatlakoztunk az UEFA játékvezetői konvenciójához, az meghatároz bizonyos szabályokat, másrészt pedig nem jelenti a nyilvánosság hiánya azt, hogy a nem megfelelően vezető bíró nem kap retorziókat. A videóbíró a nagy újítás, nem egybehangzóan elégedett mindenki vele, de összességében korrektebbé teszi a játékvezetés.

nnek a rendszernek különböző installálási lehetőségei vannak, most ezt vizsgáljuk, hogy melyik legyen, és kell egy kis gyakorlás is, mielőtt “ráengedjük” az NB I-re. 

Csányi: “Mintha ostobák lennének a klubtulajdonosok” – bekeményít az MLSZ a csapatoknál

Az elnök kitért arra is, amikor a sajtó az egyik nyilatkozata után felkapta a hírt, hogy a horvátok kaptak a FIFA-tól támogatást és megcsinálták a videóbíró-rendszert.

– Mindenki kap támogatást. Nem a videóbíróra, de arra használja, amire ő akarja, az a lényeg, hogy fejlesztés legyen – folytatta az elnök. – Mi is kaptunk támogatást, mi is fejlesztésre használjuk, például több mint 10 hektárt vásároltunk meg itt a szomszédban, új edzőpályák épülnek. Kevés a pálya, kevés az élőfüves pálya, folyamatosan bővítjük a lehetőségeket. De ahogyan mondtam, döntöttünk arról, hogy bevezetjük a videóbírót, ami már csak azért is fontos, mert a magyar bíróknak nagyon nehéz lenne lehetőséget kapni nemzetközi mérkőzésen, ha nincs elég gyakorlatuk ebben.

csakfoci

Hasonló hírek

Hónapokat is kihagyhat Ronaldo, annyira súlyos a sérülése

Edit

Mario Suárez a Fiorentinához igazol

info

Kikapott a Bayern München Wolfsburgban

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------