6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőKultúraElárverezik a Titanic utolsó ebédjének étlapját

Elárverezik a Titanic utolsó ebédjének étlapját

hirmagazin_2015-08-31_140358

Elárverezik a Titanicon felszolgált utolsó ebéd egy étlapját, amelyet a „pénzes csónakként” emlegetett 1. számú mentőcsónak egyik utasa mentett meg a tragikus sorsú hajóról: a dokumentum leütési árát 50-70 ezer dollár (14-19,6 millió forint) közé becsülik.

A Lion Heart Autographs nevű online aukciósház szeptember 30-ára meghirdetett árverésén az ominózus mentőcsónak utasaihoz kötődő két másik, korábban ismeretlen tárgyra is licitálhatnak az érdeklődők. Az aukciót a roncsok megtalálásának 30. évfordulójához igazították.

Az első osztályon utazott Abraham Lincoln Salomon egyike volt azon maroknyi embernek, akik a sajtó által később „pénzes csónakként” emlegetett mentőhajóba szálltak be. A negyven férőhelyes csónakban mindössze tizenketten ültek, közülük heten a legénység tagjai voltak.

A híres divattervező Lucy Duff-Gordont és a férjét, Sir Cosmo Duff-Gordont annak idején azzal vádolták meg, hogy lefizette a legénységet, hogy ne induljon további hajótöröttek keresésére. Az ügyben indult nyomozás a vádat alaptalannak találta.

A menüt, amelyen sózott marhahús, gombóc és egyéb ízletes fogások szerepelnek, az első osztály egy másik utasa, az ugyancsak túlélő Isaac Gerald Frauenthal is aláírta a hátoldalán. A feltételezések szerint a két férfi együtt ebédelhetett a végzetes napon.

Salomon a Titanic pazar törökfürdőjébe szóló nyomtatott belépőt is megmenekített a hajóról, a jegy a becslések szerint 7500-10 000 dollárt közötti áron cserél gazdát. A harmadik Titanic-relikvia egy levél, amelyet Mabel Francatelli, Lucy Duff-Gordon alkalmazottja írt Salomonnak a New York-i Plaza Hotel levélpapírjára, hat hónappal a katasztrófa után.

Lady Duff-Gordon egy levele, amelyet röviddel a hajótörés után írt egy barátjának, elpanaszolva a bánásmódot, amelyben Angliába visszatérve részesítette őket a sajtó és az emberek, mintegy 12 ezer dollárért talált új gazdára egy januári árverésen Bostonban. Francatelli levelétől 4-6 ezer dollár közötti összeget várnak.

A Lion Heart Autographs szerint a tárgyakat az 1. számú mentőcsónakban utazók egyikének egyenes ági leszármazottja adta egy férfinak, az ő a fia bocsátja most őket árverésre.

Az 1912-ben elsüllyedt legendás óriásgőzös roncsait 1985. augusztus 31-én találták meg az Atlanti-óceán fenekén.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work