10.9 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárTudástár - minden érdekességEladó Magyarország egyik legszebb vasútállomása

Eladó Magyarország egyik legszebb vasútállomása

hirmagazin_2015-08-27_110157
Méghozzá lakóházként! Itt a vissza nem térő alkalom, hogy megvalósítsd életed álmát és egy vasútállomáson lakj!

Míg a működő vasútállomások egyre lepusztultabbak, ez a majdnem 40 éve használaton kívüli állomás szebb, mint újkorában – írja az Urbanista, ami a minap bukkant egy nekünk is nagyon tetsző hirdetésre. Nem véletlen, hogy a gyönyörűen felújított hantházi vasútállomást eladásra kínálják, az épület hirdetését itt találod.

165 négyzetméter; 4 szoba; egy hatalmas, 8143 négyzetméteres telek; 14 millió Forint. Ez nem is hangzik rosszul, igaz?

Pest sincs messze, mindössze 65 kilométerre,

míg az első nagyobb város a közelben, Cegléd, 20 kilométerre található. Az egykori vasútállomás épülete mellett (amit 1909-ben építettek) egy másik, szintén takaros kis épület is a kínálat részét képezi.

Ez egy mindössze 20 km hosszú vasútvonal, ami kettős funkciót látott el: a környékbeli gazdaságok ezen keresztül szállították a terményt a városba, illetve személyszállító vonatok is jártak rajta. A tanyákról iskolába igyekvő diákok részére például külön diákkocsi volt, amelyben csak ők utazhattak. Nem volt hosszú életű, alig hetven évig működött, mégis hatalmas szeretetnek örvend. Van például saját rajongói oldala a Facebookon, amit a mai napig frissítenek a fénykorból megmaradt képekkel, emlékekkel.

Forrás: szeretlekmagyaroroszag; Kép: Google. illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work