17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóEl sem hiszi, mennyi idős a férfi, aki egy 12 éves lányt...

El sem hiszi, mennyi idős a férfi, aki egy 12 éves lányt rángatott be a kapualjba Budapesten

Az egész ország megdöbbent az ijesztő bűncselekményen, ami december 1-jén történt, Budapesten, a nyílt utcán.

Mint megírtuk, egy férfi egy 12 éves kislányt rángatott be egy kapualjba, ahol erőszakoskodni próbált vele. A kislány szerencsére el tudott menekülni, majd egy közeli iskolában kért segítséget. A rendőrség rögtön hajtóvadászatot indított a támadó után, akit térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosítottak, majd alig 24 órával a tett elkövetése után el is fogtak.

rendőrség hétfőn közölte, hogy az elfogott fiatalember mindössze 19 éves: a budapesti G. Rolandot a rendőrsök sikerrel azonosították, 2018. december 2-án, vasárnap 14 órakor Budapesten, a VIII. kerületi Víg utcában pedig el is fogták. Elfogását követően előállították, majd a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály nyomozói személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe vették, s szeretnék, ha előzetesbe kerülne.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Police.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner