Image default
Sporthirek

Ejtőernyőzés, ejtőernyő nélkül (Videó)

Az ejtőernyőzés talán a 10 legextrémebb extrémsport között van. Hatalmas magasságokból kiugrani, csupán egy ejtőernyővel elég félelmetes lehet, főleg úgy, hogy semmi garancia sincs arra, hogy kinyílik az ernyő, van nem történik valami hiba.

Ejtőernyőzés, ejtőernyő nélkül

Egyáltalán nem ritka az, hogy egy ernyő nem nyílik ki, vagy hogy nem hibás az ernyő, esetleg nem gabalyodik bele az ember.

Azt mondják, hogy az is előfordul, hogy az ejtőernyős elájul zuhanás közben, ami már garantáltan halál, ha nem ébred fel időben, vagy esetleg nincsenek mellette profik, akik megmenti az életét.

Évente elég sokan halnak bele ebbe a sportba, mégis rengetegen csinálják, hiszen talán ez adja a legnagyobb adrenalinlöketet az embernek.

De ebben a videóban még extrémebb ez a sport.

Egy Finn fiatalember úgy döntött, hogy megcsinál egy ugrást ernyő nélkül, és az életét a körülötte lévő emberekre bízza. Ugyan a férfit elég sokan vették körbe, mégis nagyon kockázatos volt ez a mutatván több szempontból is, hiszen egyáltalán nem volt biztos az, hogy időben el tudják kapni és magukra csatolni, valamint az sem 100 százalék, hogy az elkapó ejtőernyője éppen jó.

 

 

Forrás: netextra.hu

Hasonló hírek

Hosszú Katinka négy aranyat nyert a francia úszóbajnokságon

info

Botrány Manchesterben! Ezért kellett menekülnie 75 ezer szurkolónak!

Mazsi

Dubaji tenisztorna – Babos párosban továbbjutott az első fordulóból

info