13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvár„Egyszerűen betojtam attól a lehetőségtől” – Hosszú Katinka megdöbbentő vallomása

„Egyszerűen betojtam attól a lehetőségtől” – Hosszú Katinka megdöbbentő vallomása

Elmúlt harmincéves, másképp látja már a világot – erről is beszélt egy interjúban Hosszú Katinka.

A háromszoros olimpiai bajnok úszónő a közelmúltban átesett egy viharos váláson, végleg lezárta közös múltját amerikai edző-férjével, Shane Tusuppal. Ám ezután sem lassít, nagy tervei vannak, ezekről is beszélt az origo.hu-nak.

Hosszú Katinka és edző férje, Shane Tusup több nagy siker összehozott, végül elváltak útjaik/ Fotó: Pozsonyi Zita

Reggel fél ötkor csörög az óra, de csak később, 5.10 körül kel ki az ágyból. Katinka évek óta keményen dolgozik, s bár olykor eléri őt is a fáradtság, még mindig szívesen csinálja az edzéseket, készül a versenyekre. Persze, most már jobban odafigyel arra, hogy ne hajtsa túl magát, de még mindig úgy véli, a kemény munka kifizetődik.

– De abban, hogy mennyit edzek és pihenek, nem hallgatok senkire, azt én érzem– mondta az internetes oldalnak Hosszú.

Előfordult, hogy külföldön olyan korán kelt egy-egy tréning kedvéért, hogy odaadták neki a kulcsokat, hogy be tudjon menni edzeni. Eleinte furcsállták, de aztán volt, aki átvette a „módszerét”. Régebben kevesebbet, most már többet beszélget a többi úszóval, s egyensúlyba hozta Katkát és az Iron Ladyt.

Beszélt élete kudarcáról is, a londoni olimpiáról, amelyen úgy lett negyedik, hogy 400 méter vegyesen ő vezette a világranglistát.

– Az bántott a legjobban akkor, hogy nem tudtam megmutatni, mire vagyok képes, hogy mennyit készültem. Egyszerűen betojtam attól a lehetőségtől, hogy „most, vagy soha” – ismerte el az Origónak.

Azt is elárulta, megfordult a fejében, hogy abbahagyja az úszást, és valami egész másba kezd. Ám utána Tusuppal jöttek a jó eredmények, és úgy gondolta, ha sikeres, miért ne folytatná.

Úgy tervezi, Tokió után sem hagyja abba a versenyzést, 2024-ig, a párizsi olimpiáig folytatja, s ezen csak akkor változtatna, ha gyereke születne, de szerinte „ez most nem aktuális”.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Fuszek Gábor

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner