11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságEgyre többen veszik igénybe az első házasoknak járó adókedvezményt

Egyre többen veszik igénybe az első házasoknak járó adókedvezményt

Egyre több fiatal pár veszi igénybe az első házasoknak járó adókedvezményt, tavaly 54 ezren éltek ezzel a lehetőséggel. Nekik két éven keresztül havi 5000 forinttal kevesebb adót kell fizetniük.

Érdekes, hogy még így is csak a párok alig több mint fele érvényesíti a kedvezményt, tehát több tízezren tulajdonképpen kidobnak 5000 forintot az ablakon. Pedig nem túl bonyolult a papírmunka sem – hangzott el az M1 Híradóban.

Baráturi-Gelencsér Zsófia elmondta: „Szeretnénk is kihasználni mindenféleképpen, leginkább a gyermekünk jövője miatt. Minden fillér számít az embernek ilyenkor így ezt az 5000 forintos havi összeget is szeretnénk mindenféleképpen befektetni a családunkba, illetve a gyermekünkbe.”

A támogatás visszamenőlegesen is igényelhető

A két éves állami támogatást, azok vehetik igénybe, akik 2014. december 31-e után kötöttek házasságot és egyikük most házasodott először. Az adószakértő a Híradónak azt mondta, a párok már a házasságkötést követő hónaptól jogosultak a támogatásra.

„Természetesen év közben is van erre lehetőség, oda kell fáradni a munkáltatójához és akár az adóhatóság honlapjáról letöltött nyilatkozaton keresztül nyilatkozik arról, hogy ő igénybe kívánja venni ezt a kedvezményt” – nyilatkozta Hegedűs Sándor, az RSM Hungary adóüzletág vezetője.

A támogatás visszamenőlegesen is igényelhető. A kapható összeg maximum 120 ezer forint lehet, amiből, akár nászútra is elmehetnek. Ezért is hívja a kormány állami nászajándéknak.

A kormány elkötelezett a családok mellett

A legfrissebb adóbevallások alapján a támogatást tavaly kétszer annyian vették igénybe, mint az azt megelőző évben.

„Tavaly még ezzel a kedvezménnyel csak 22 ezren éltek, most már 54 ezer a kedvezménnyel élők száma. Ez azt jelenti, hogy a kormány a tavalyi évben 2,2 milliárd forintot hagyott a családoknál, ennyivel több maradt a családok zsebében” – mondta Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára.

A helyettes államtitkár úgy fogalmazott: a kormány elkötelezett a családok mellett. Ezt mutatja az is, hogy 2010 és 2016 között összesen 3700 milliárd forintot hagyott a családoknál.

Forrás: MTI / hirado.hu

Kép: eco-blogstar

Kiemelt kép: csaladhalo

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem