Hirmagazin.eu
Főoldal » Egyre több német család költözik Magyarországra a biztonság miatt – Merkel is fontolóra vette a dolgot
Külföld

Egyre több német család költözik Magyarországra a biztonság miatt – Merkel is fontolóra vette a dolgot

Sorra költöznek Magyarországra a német állampolgárok. Az M1 munkatársai több családnál is forgattak a napokban, a megkérdezettek azt mondták, azért jöttek el Németországból és költöztek Magyarországra, mert békében és biztonságban szeretnének élni

– hangzott el az M1 Híradójában.

Először ünnepli a karácsonyt Magyarországon Tanja Weber, aki három hónapja költözött Zalakomárba. „Németországban állandó rettegésben éltem, már akkor elfogott a félelem, amikor az utcán lépéseket hallottam maga mögött” – mondta Tanja Weber az M1-nek. Hozzátette, előfordult már, hogy valaki követte, de szerencsére sikerült bemenekülnie háza kapuján, azonban, az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor

ő maga is majdnem áldozatul esett a migráns-erőszaknak.

Nemrég engem is majdnem megerőszakoltak, három szír volt az elkövető. El akartam adni egy kanapét, ezzel kapcsolatban kerestek meg, de a részletekről még mindig nem bírok beszélni. Feljelentést akartam tenni a rendőrségen, de azt mondták, hogy nincs esélyem, hiszen hárman vallanának ellenem” – mondta Tanja Weber. Ekkor döntötte el, hogy amilyen gyorsan csak lehet, elhagyja Németországot, mivel békében, biztonságban és boldogan szeretne élni.

Tanja Weber lánya sem érzi jól magát Németországban, ezért a tervek szerint egy év múlva az édesanyja után jön a családjával. Az ismeretségi körükben is egyre többen vannak, akik már Magyarországon élnek, vagy ide szeretnének költözni.

Egy másik német család két éve vásárolt házat a Zala megyei Csapi településen. Az ingatlant azóta felújították, az ott maradt régi tárgyakat pedig restaurálták. Steffen Richter korábban személyi védelemmel foglalkozott, ő már 2015-ben úgy vélte, hogy a tömeges bevándorlás beláthatatlan következményekkel jár majd.

Németország az iszlamizálódás felé halad. A kormány nem tudja, és valószínűleg nem is akarja megvédeni a lakosságot

– mondta.

Steffen Richter szerint észrevehető, hogy romlik a gazdaság,

százezreket bocsátanak el a munkahelyükről,

miközben a politikusok azt állítják, munkaerőhiány van, és ezért van szükség a bevándorlókra.

Richterék családja nem szakadt szét a költözéssel, hiszen testvére Kaposvár közelében él. Barátokban sincs hiány, eddig három német családnak segítettek a Magyarországra költözésben, a negyedik család pedig januárban érkezik majd. Honvágyat elmondásuk szerint egyre kevésbé éreznek. Új hazájuknak tekintik a magyarországi településeket, ahol reményeik szerint biztonságban élnek majd.

Angela Merkel korábban már beszélt arról, hogy szándékozik Magyarországra, azon belül is Budapestre költözni, most azonban Ő is megerősítette, hogy Magyarországon példaértékű a bíztonság, és fontolóra veszi a végleges hazánkba költözés dolgát.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Elképesztő tudatlanság! A haladó svéd balosok “kinyomozták”, hogy Jézus vagy Szűz Mária transzszexuális volt

Géza

Friss hír: Robbanás egy magyar szépségszalonban, a tulajdonos meghalt

Mazsi

Kivégezte szomszédjait, majd elment fellépni egy musicalban!

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------