7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóEgyre több a tűzeset a hőségben

Egyre több a tűzeset a hőségben

hirmagazin_2015-07-23_131804

Napról napra az átlagosnál több tűzesethez riasztják a tűzoltókat a kánikulában, ezért fokozott óvatosságot kér a katasztrófavédelem a lakosságtól – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtökön.

Hozzátette, hogy több esetben nemcsak a termény, például a lábon álló gabona, hanem mezőgazdasági gépek is áldozatául estek a földeken pusztító lángoknak, és a hőségben egyre több a közúti baleset is.

Autóban hagyott kisgyerekkel végzett a hőség Svájcban – a kislány öt éves volt,

Elmondta: azt kérik a lakosságtól, hogy még a kerti szalonnasütések, grillezések alkalmával is fokozott óvatossággal járjanak el és minden esetben tartsanak készenlétben oltóanyagot.

Ugyancsak figyelmeztetett arra, hogy aki útnak indul, az vigyen magával folyadékot, mert a gyakori balesetek miatt nőtt a forgalmi dugók esélye is – mondta Hajdu Márton.Figyelik a síneket
A MÁV szakemberei folyamatosan ellenőrzik a sínhőmérsékletet a hőségriadó alatt, a 45 Celsius-fokot elérő vagy azt meghaladó érték esetén fokozott pályafelügyeletet vezetnek be.

A vasúti pálya 50-60 Celsius-fok között deformálódhat, és ha ennek jelei mutatkoznak, sebességkorlátozást vezetnek be, emiatt jelenleg is több vonalon lassabban járnak a vonatokAz állatokat is megviselheti a kánikula
A napok óta tartó hőség miatt különös gondoskodást igényelnek az állatok a veszprémi állatkertben, a dromedárt napi többszöri zuhanyoztatással óvják a forróságtól.

A haszon- és a házi kedvencként tartott állatokat is megviseli a kánikula – mondta el Varga József állatorvos az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Hozzátette: különösen érzékenyek a hőségre a nyomott orrú kutyafajták, így például a mopsz, az angol vagy a francia bulldog is. Az ilyen fajtájú kedvenceket a kánikula idején érdemes kizárólag hajnalban vagy késő este sétáltatni.

A csaknem harminc hektáros tölgyerdő árnyékos helyei, jeges finomságok és többek között klimatizált barlang segít elviselni a napok óta tartó hőséget a Nyíregyházi Állatpark lakóinak.

Figyelni kell arra is, hogy amennyiben öt másodpercnél hosszabb ideig nem tudjuk lerakni a tenyerünket a forró betonra vagy aszfaltra, semmiképp se vigyük ki sétálni a városi kutyákat, nehogy égési sérüléseket szerezzenek a talpukon – hangsúlyozta Varga József.

Az állatorvos kitért arra is, hogy a rövidebb szőrű, világos bundájú kutyák és macskák könnyen leéghetnek az orruk és fülük tájékán, ez ellen magas faktorszámú napvédő krémmel lehet védekezni.

Szintén fontos a hőguta tüneteinek – megállás nélküli lihegés, étvágytalanság, hányás, 40-42 Celsius fokos testhőmérséklet – időben történő felismerése, ilyen esetben haladéktalanul állatorvoshoz kell fordulni – mondta el Varga József.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek