17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőMédia és szórakozásEgyre jobban égeti magát Madonna!

Egyre jobban égeti magát Madonna!

A hét legdurvább bulvárhíre talán ez: Madonna két és fél órát várakoztatta ausztrál rajongóit, majd ittasan azt kérte, valaki dugja meg. Az Index szerint is Madonna szét van csúszva.

Egyre jobban égeti magát Madonna!

Több mint két órás késéssel kezdte el szerda esti koncertjét Madonna az ausztráliai Brisbane városában. A buli helyi idő szerint pontban kilenckor kezdődött volna, ám a díva végül majdnem fél tizenkettőkor (11:22-kor) állt színpadra, ám akkorra már több száz elégedetlenkedő otthagyta a fellépés helyszínét – adta hírül az Index.hu. Mikor végre a színpadra lépett, Madonna megköszönte a közönség türelmét, majd azzal viccelődött, hogy valójában a nézők érkeztek túl korán, több időt kellett volna a sminkjükkel és a frizurájukkal foglalkozni, akkor nem lett volna baj: „Később kezdtünk, ami szinte sosem fordul elő. Valójában ti voltatok itt túl korán. Bőséges időt kellett volna szánnotok a hajatok és a sminketek elkészítésére és akkor az én késésem sem tűnt volna fel”. Mivel a koncerthelyszínt negyed egykor, vagyis a buli vége előtt egy órával, hagyta el az utolsó járat, ezért a rajongók az énekesnő fellépése után hosszú sorokban vártak taxikra. Sokuk szerint tragikus volt a teljesítménye. A koncertet befogadó szórakoztatóközpont, valamint a díva szóvivői egyelőre nem kommentálták az esetet.

Egyre jobban égeti magát Madonna!Madonna már az ausztrál turné Melbourne-i állomásán is kínosat alakított, épp egy triciklin ülve szórakoztatta a közönségét, amikor – valószínűleg italossága miatt – felborult, aztán elkezdett hülyeségeket beszélni. A koncert egy későbbi pontján a közönséget kérlelve azt mondta, „könyörgök, valaki dugjon meg”, aztán hozzátette, hogy csak viccel, valójában nem kell ilyesmit kérnie.

Az 57 éves popdíva koncertjéről a Blikk is beszámolt, az információk szerint több száz feldühödött rajongó követelte vissza a jegyük árát. „A dalok nagy része alatt csak tátogott. Nem érte meg a várakozást” – mondta a közönség egyik tagja. Az énekes 23 év óta első ausztrál turnéját, amely egy meghittnek szánt, kabaré jellegű nyitóműsorral kezdődött március 10-én Melbourne-ben, „kész katasztrófaként” írják le a helyszíni beszámolók. Az énekes azonban elutasítja a kritikákat, melyeket ő szexistának és nőgyűlölőnek ítélt.  A popdíva egyébként a pletykák szerint azért van úgy kibukva, mert épp ex-férjével, Guy Ritchie-vel perlekednek azon, hogy kihez kerüljön 15 éves gyermekük, Rocco. A mostani Rebel Heart turné előtt egyébként több mint húsz évvel ezelőtt játszott utoljára Ausztráliában.

Madonna nem első alkalommal váltotta ki az emberekből az ellenszenvet. A botrányos, exhibicionista viselkedéséről már kicsi kora óta tudnak az emberek, még a Wikipédia is eléggé részletesen ír a viselkedéséről, gátlástalanságáról. A legszomorúbb azonban az, hogy akik még így is elfogadták és rajongtak érte, már azok sem értékelik. Az internethálón rengeteg ilyen hozzászólás született az elmúlt napokban, jó lenne Madonnának is elolvasnia őket…

 

Forrás: Index, Wikipédia, Blikk

Képek: abc.net.auwellnesscafe.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem