forrás: hirado.hu

Az embereket világszerte lenyűgöző fekete-fehér mackók modern kori története korántsem indult fényesen, mára azonban az elkötelezett védelmi és tenyésztési gyakorlatnak hála állományuk ismét gyarapodásnak indult.

Az óriáspanda nemcsak Kína nemzeti kincse, a világon szinte mindenkit elvarázsol. A faj Szecsuan, Sanhszi és Kanszu provincia területén él, kevesebb, mint 2000 egyeddel, amelyek 70 százaléka Szecsuan területén oszlik meg.

A faj veszélyeztetett, legfőképp élőhelyének fokozatos zsugorodása és széttöredezése, illetve az alacsony születési ráta miatt. Lakókörzete ma már eltörpül a történelmi mellett, amely Dél- és Kelet-Kínán át egészen Észak-Mianmarig és Észak-Vietnamig terjedt.

Az ókortól kezdve a helyi, majd külföldi orvvadászok célpontjai. A harmincas évektől a külföldiek egy háború és egy polgárháború miatt nem fértek hozzájuk, de a helybeliek továbbra is vadászták bundája miatt.

1949 után az emberi populáció ugrásszerű növekedése nyomás alá helyezte élőhelyüket, a folyományaképpen kialakult éhínség is megtizedelte őket. A kulturális forradalom idején beszüntették a velük kapcsolatos védelmi tevékenységeket, a kínai gazdasági reformot követően pedig a pandabőr iránti hongkongi és japán kereslet az illegális orvvadászat felerősödését idézte elő.

Bár 1958-ban megalapították a Volong Természetvédelmi Területet a hanyatló pandapopuláció védelmére, kevés előrelépés történt a faj tényleges megőrzéséért, főképpen a tapasztalat és ökológiájuk ismeretének hiánya miatt. Állományuk ezáltal drasztikusan lecsökkent, a becslések szerint 1000 egyed alá. Megmentésük céljával alakult meg 1987-ben a Csengtui Óriáspanda-tenyésztő és -kutató Központ.

Óriáspandák a Volong Nemzeti Park területén. (Fotó: AFP)

A szervezet fennállása alatt sikeres példáját adta az úgynevezett ex situ konzervációnak. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) meghatározásai szerint ilyen típusú megőrzésre van szükség, ha egy veszélyeztetett állatfaj egyedszáma 1000 alá esett. Ezen a ponton a szakembereknek be kell avatkozniuk, emberkéz alkotta környezetre – mint amilyen egy állatkert – kell hagyatkozniuk a kihalás megakadályozásához. Csengtu északi szélénél a Futou-hegyet ezért óriáspanda-védelmi helyszínné alakították, részben két katasztrófát követően.

A központ históriája szerint 1974-76 között a medvék éhínséggel küszködtek. A csengtui állatkert és a kínai erdészeti minisztérium szakemberei a Minsan-hegységben végeztek helyszíni felmérést. Összesen 138 óriáspandát találtak szétszóródva a hegyvidéken és az erdőkben, néhány elhullott egyedet már dögevők kezdtek ki, mások a hóban összegömbölyödve próbálták védeni bocsaikat. Sok beteg és alultáplált medvét az állatkertbe szállítottak kezelésre. Mindegyikük sovány és ótvaros volt, némelyik még ahhoz is gyenge, hogy megrágja a táplálékot.

Tizennégy óriáspandabocs Csengtuban. (Fotó: AFP)

1983 nyarán újabb katasztrófa sújtotta ezt a területet. A Minsan- és a Csiunglaj-hegy környékén a japán nyílbambusz a virágzás természetes ciklusának megfelelően elsorvadt, több mint 500 panda életét befolyásolva. A csengtui állatkert ismét a pandák segítségére sietett, az oda küldöttek mintegy 90 százalékát megmentették. Mivel azonban az ökológiai feltételeket még nem állították vissza természetes élőhelyükön, a felgyógyult mackókat nem lehetett visszatelepíteni az erdőkbe. Innen származik az ex situ konzervációs stratégia alapötlete.

1986-ban a szakemberek arra a konszenzusra jutottak, hogy létre kellene hozni egy központot – a későbbi Csengtui Óriáspanda-tenyésztő és -kutató Központ ez -, amely nemcsak a tenyésztés helyszíne lenne, hanem kutatóintézet is a veszélyeztetett faj tanulmányozására. Miután eltökélték, hogy nem hagyják a medvéket szenvedni, épületeket emeltek, fákat telepítettek, hamarosan hatalmas területeken lepte el a hegyet a bambusz, szimulált élőhelyet nyújtva a pandáknak.

Óriáspandabocsok debütálása a szecsuani Ja’an város tenyészközpontjában 2015. augusztus 21-én. (Fotó: Reuters/Stringer)

Az ex situ megőrzés sikere attól függ, hogy az adott faj, amelynek életkörülményei megváltoztak, rendszeresen tud-e szaporodni. A korai nyolcvanas években egy pekingi szakember előre vetítette, hogy nem lesz könnyű mesterségesen szaporítani a medvéket, a nehézségek spektruma a megtermékenyítéstől, a teherbe esésen át egészen a bocsok neveléséig terjed.

A szakembereknek azért sincs könnyű dolguk, mert a nőstények évente csak kétszer tüzelnek, akkor is csak néhány napig, ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy a fogságba került egyedek egyszerűen elveszítik érdeklődésüket a párosodás iránt. A china.org háttere szerint az ember nevelte nőstény pandáknál növelhető a teherbe esés esélye, ha kombinálják a természetes párosodást a mesterséges megtermékenyítéssel. A csengtui állatkert a korai 80-as években kezdte el tanulmányozni a sperma begyűjtésének és lefagyasztásának esélyeit. Kiderült, hogy az így elraktározott hímivarsejteket nehéz aktivizálni.

A washingtoni Smithsonian Nemzeti Állatkert által 2015. augusztus 23-án közreadott képen állatorvosok Mej Hsziangnak, az állatkert óriáspandájának egyik bocsát tartják közvetlenül a születése után augusztus 22-én. A 17 éves, mesterséges úton megtermékenyített panda ikerpárnak adott életet, nemüket még nem sikerült meghatározni. A szakemberek szerint a nagyközönség körülbelül négy hónap múlva láthatja először az ikreket. (MTI/EPA/Smithsonian Nemzeti Állatkert)

A probléma megoldásához többféle technikát sajátítottak el, sőt amerikai szakértőkkel is konzultáltak, mígnem az állhatatos fáradozás meghozta gyümölcsét. Manapság a fagyasztott sperma túlélési aránya 90 százalékos, ráadásul több mint 100 évig elraktározhatóak a sejtek. (2009 nyarán jelentették be, hogy megszületett az első olyan bocs, amelynek anyját fagyasztott spermával termékenyítették meg.)

1990 előtt a fogságban született bocsok túlélési aránya alig érte el a 33 százalékot. Ennek főképpen az volt az oka, hogy a pandáknál gyakori az ikerszülés, és természetes környezetében az anya rendszerint csak az egyik bocsot neveli fel. Ennélfogva, a szülés utáni gondozás kulcsfontosságú tényező lett az újszülöttek felnevelésében.

1963 szeptemberében világot láttak az első fogságban tenyésztett pandabocsok a pekingi állatkertben. A gondozók csak az etetésnél merték őket megérinteni, attól félve, hogy megzavarják az anyaállatot. Később kifejlesztettek egy módszert, amellyel az anya is nyugodt maradt, és a bocsokat is megközelíthették. Ez a megoldás lehetővé tette, hogy egyiküket magukhoz vegyék, mialatt az anya a másikkal volt elfoglalva. Azt viszont nem tudták, hogyan tartsák fenn az apróság testhőmérsékletét és szintetizáljanak neki tejet.

Hsziang Hsziang 2006. április 27-én Szecsuanban, a Volong Óriáspanda-védelmi és –kutató Központban, elengedésekor. (Fotó: Reuters/China Daily)

1988-ban újabb két bocs született, a gondozók törülközőkbe csavarták, és szoros ölelésben tartva melengették őket. Testhőmérsékletük 36-37 fokos volt a mérések szerint. Ezek az adatok később automatikus inkubátorok kifejlesztését alapozták meg. Nehezebb diónak bizonyult annak megállapítása, milyen típusú tej lenne jó a bocsoknak. A szakemberek szinte mindent kipróbáltak a tehéntejtől a kecsketejen át egészen az emberi anyatejig, egyikkel sem tudták megmenteni életüket. Japán kutatók még mesterséges tej kifejlesztésébe is belekezdtek, de egy létfontosságú antitest túl komplikáltnak bizonyult a szintetizáláshoz.

Végezetül kiókumlálták, hogyan vehetik rá az anyapandát mindkét bocs táplálására: cserélgetik az apróságokat, miközben az anya azt hiszi, csak egyetlen bocsot etet. Ez a kísérlet kockázatos, de megéri a fáradalmakat. 1989-ben, amikor megpróbálták kicserélni a bocsokat, a pekingi állatkertben az anyaállat, Mej Mej tombolni kezdett, bocsait is megtámadta, ami azonnali pusztulásukhoz vezetett. 1990-ben – ekkor Csing Csing hozott világra ikreket – ismét megpróbálkoztak a cserével. A gondozók egyike az anya elé állt, amíg társa magához vette az egyik bocsot, majd miután az anyával maradt jóllakott, kicserélték őket. Ezúttal sikerrel jártak, mindkét bocsot az anya táplálta, és más kiegészítőkkel jó egészségnek örvendtek.

Táplálkozó óriáspanda. (Fotó: Getty Images)

A csengtui központ az ernyőfajnak is tartott óriáspandák mellett egyéb veszélyeztetett vadállatokat is gondoz, többek között kis pandákat, feketenyakú darvakat, fehér gólyákat. Összességében több mint 20 ritka állatfajra felügyel az év folyamán.

Az országban jelenleg több mint 65 pandamenedéket és három nagy tenyészközpontot működtetnek. Mindezen erőfeszítések ellenére csak 1596 mackó maradt fenn természetes élőhelyén. A Molecular Biology and Evolution folyóiratban megjelent tavalyi genetikai felmérésben 240 fogságban tenyésztett óriáspandát vettek szemügyre 4 kínai tenyészközpontban (Volong, Csengtu, Loukuantaj és a pekingi állatkert), ezekben él a fogságban tartott medvék 64 százaléka.

Jó hírnek bizonyult, hogy a genetikai változatosság magas, míg a beltenyészet alacsony arányát mutatták ki eme populációkban, ami arról árulkodik, hogy a fogságban élő populáció egésze genetikailag egészséges, ennélfogva szükségtelen több vadon élő egyedet bevonni a konzervációs programba. A loukuantaji központban Viszont valamivel nagyobb a beltenyészet esélye, ezért ott nagyobb figyelmet kell fordítani a tudományos alapú párválasztásokra. A tanulmány szerzői azt is javasolták, hogy a fogságban nevelkedett pandáknál a természetbe visszaengedés előtt vegyék figyelembe származási helyüket, genetikai hátterüket is.

Pandabocsok játszanak a Csengtui Óriáspanda-tenyésztő és –kutatóközpontban 2008-ban. (Fotó: Reuters/ Alfred Cheng Jin)

A pandák visszaszoktatása nem bizonyult könnyű feladatnak. A volongi pandaközpont 2005-ben próbálkozott először egy fogságban nevelt panda szabadon engedésével, de az állat hamarosan elpusztult, valószínűleg vadon élő fajtársaival való összetűzésben. A szakemberek ekkor jöttek rá, hogy a központokban napvilágot látott és nevelkedett bocsok nem igazán tudják, hogyan kellene „panda módra” viselkedniük, ezért teljesen átalakították felkészítő programjukat. Úgy döntöttek, a legjobb módszer, ha a pandák világából „kitörölnek” minden emberi nyomot, és lehetővé teszik, hogy az anyaállatok neveljék őket – tudósít a Time magazin.

A Volong központban mindenkinek „pandaruhát” kell öltenie, amelyet ráadásul fajspecifikus „parfümmel” (vizelettel és ürülékkel) kennek be. A bocsokat anyjuk neveli elkerített területeken, az emberek kamerákkal követik minden mozdulatukat. Növekedésük során egyre nagyobb helyre költöznek, ahol táplálékot is tudnak szerezni maguknak. A stratégia, olybá tűnik, működik, hiszen 2014-re két újabb állatot engedtek sikeresen szabadon.

Táplálkozó óriáspandák a volong kutatóközpont területén, Szecsuanban, 2007-ben. (Fotó: Reuters/China Daily)

Jelenleg a megőrzési erőfeszítések elsősorban a fogságban tenyésztésre fókuszálnak – jelenleg 375 egyedet foglal magában a program –, a visszatelepítések sikere még mindig csekély, ezért egyre több kritikus hangot hallani az országban. Sokan hiszik úgy, hogy inkább a vadon élő állatokra és élőhelyük védelmére kellene koncentrálni, és vannak aggályos hangok is, hogy lassan több lesz a fogságban nevelt, a vadonban jószerével életképtelennek bizonyuló, mint a vadon élő panda.

Úgy vélik, többek között folyosókkal összeköthetnék a széttöredezett élőhelyeket, ami meggátolná, hogy az állatok elszakadjanak egymástól és táplálékforrásuktól. Idén januárban szakemberek már afölötti aggodalmaiknak is hangot adtak, hogy a klímaváltozás 2070-re felényire zsugoríthatja az óriáspanda élőhelyét.

Bárhogyan alakul is a jövő, az szinte biztos, hogy az óriáspanda-védelmi program az egyik legsikeresebb fajmegőrzési projekt a világon.