6.2 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvárEgyre aggasztóbb hírek érkeznek Sas József állapotáról

Egyre aggasztóbb hírek érkeznek Sas József állapotáról

A humorista pihenni indult Thaiföldre, ám kórházba került. Betegszállító géppel jöhetett csak haza.

Ahogy a Ripost is megírta: Sas József thaiföldi utazása közben lett rosszul és került kórházba, de semmit nem bízott a véletlenre, a Bors szerint egy igen magas össze­gű és sokféle dologra kiterjedő betegség- és balesetbiztosítást választott.

Ennek köszönheti, hogy be­tegszállító géppel jöhetett haza. Információink szerint az ázsiai kórházban a kezelésének összege 65 ezer dollárba, vagyis majdnem 18 millió forintba került, ter­mészetesen ezt a biztosítója rendezte.

Egyelőre barátai, évtizedes kollégái sem tudnak semmi biztatót Sas József állapotáról, akit csütörtökön egészségügyi személyzettel ellátott betegszállító gép hozott haza, azóta a telefonját kikapcsolta. A Bors megtudta, Sast itthon is kórházban kezelik, egy fővárosi intézményben fekszik orvosi felügyelet mellett. Ráadásul a felesége nem lehet mellette ezekben a kétségbeejtő és nehéz napokban. Ő ugyanis nem nem szállhatott fel a művésszel együtt a be­tegszállító gépre, nem tarthatott vele a több mint tízórás úton.

A lap szerint szombaton érkezik haza, me­netrend szerinti géppel, a már megvásárolt repülőjegyével.

Sas betegsége igen rejtélyes. Mindössze annyit lehet tudni, amiről maga eddig beszámolt: tavaly októberben keringési zavarokat állapítottak meg nála az orvosok, és szigorú pihenőre ítélték.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work