7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságEgymilliárdosnál is nagyobb a magyar flottakezelő bevétele

Egymilliárdosnál is nagyobb a magyar flottakezelő bevétele

2015 02 23 140951

Öt százalékkal, 1,278 milliárd forintra emelkedett az EuroFleet Gépjármű Flottakezelő Zrt. árbevétele tavaly, adózás utáni eredménye 236 millió forint volt – közölte a vállalat.

A közlemény szerint a cég jövedelmezősége – árbevételéhez viszonyított adózott eredménye – a 2013-as 15,48 százalékról 18,49 százalékra növekedett.

Csőre Tamás, a társaság stratégiai igazgatója szerint az elmúlt évi növekedés, az autóállomány bővítése mellett, a belső szervezetfejlesztésnek köszönhető.

A mindössze 13 munkatársat foglalkoztató cég külső tanácsadó bevonásával átvilágította és felülvizsgálta a teljes szervezetet, rögzítette az egyes pozíciókhoz tartozó munkaköri leírásokat és az elvárható eredményeket.

A 2008 óta működő 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat piaci részesedése mintegy 2,5 százalék a magyar flottakezelő szektorban, ugyanakkor a cég árbevételének további, 25 százalékos emelkedésére és ezáltal részesedésének növekedésére számít 2015-ben – mondták az MTI érdeklődésére.

Forrás: vg.hu; Képek: Google;

Most népszerű

Hasonló hírek