6 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekBelföldi hírekEgymilliárddal megvágták Budapest közvilágítását

Egymilliárddal megvágták Budapest közvilágítását

2015 02 25 083336

A fővárosi közvilágítási cég keretét 7,4 milliárd forintról 6,4 milliárdra szállították le az idei költségvetési tervezetben – írja a Népszabadság. A cégvezető a szigorú megszorítások mellett sem tudja hogyan gazdálkodjon ki hiányzó 300 milliót.

A társaság üzleti tervében nem szerepel a jelenlegi emelt szintű szolgáltatásnak, illetve a közvilágítás idejének csökkentése, de fejlesztésekre az idén biztosan nem futja – mondta el a Népszabadságnak Pap Zoltán, a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. ügyvezető igazgatója.

A fővárosi önkormányzat és a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. fele-fele arányban tulajdonolt cége tavaly a fejlesztések keretében építette ki a Margit-szigeti futókör világítását, kéttucatnyi műemlék kapott díszfényeket, a Rákóczi híd pedig új korszerű lámpatesteket.

A cégvezető szerint az egymilliárd forintos elvonás két részből tevődik össze. A nagyobbikat – 720 milliót – a cég által fizetendő közműadó teszi ki, amelyet tavaly a főváros állt. A társaság ezt nem tudná kigazdálkodni. Az idén azonban vita támadt arról, hogy ki, mennyiben vegye ki ebből a részét.

Az elvonás kisebb mértéke ugyanakkor a működést érinti. Pap Zoltán szigorú megszorításokat ígért a cégnél, de így sem tudott választ adni arra a kérdésre, miből gazdálkodják ki a hiányzó 300 milliót.

Forrás: hir24; Képek: Google;

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem