6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárEgyik csapás éri a másikat: a szülőanyjukat is elvesztették Terry Black árvái

Egyik csapás éri a másikat: a szülőanyjukat is elvesztették Terry Black árvái

München — Csak hírből ismerte az édesanyját Terry Black (†72) két gyermeke, Dani (18) és Fanny (15) mégis azt tervezték nevelőapjuk halála után, hogy megismerkednek a gyerekkereskedelemért elítélt asszonnyal, aki életet adott nekik.

Csakhogy nemrégiben kiderült: elkéstek, ugyanis a szülőanyjuk pár napja meghalt.

Árvai Mónika, a két gyerek hivatalos gyámja tudta meg a rettenetes hírt.

– Éppen pár hete mondta Fanny, hogy szeretné megismerni az anyukáját. Dani is látni akarta az asszonyt, aki életet adott nekik. Meg is ígértem, hogy legkésőbb tavasszal, amikor már újra Magyarországon leszünk, megkeresem Évát, és összehozom őket. Sajnos erre már nem kerülhet sor, mert a napokban meghalt. Úgy tudom, súlyos beteg volt, de méltósággal viselte – mondta a Blikknek Mónika.

Éva néhány éve látni akarta a gyerekeit, de Terry nem engedte meg neki, hiszen eladta, elhagyta több fiát és lányát, úgy tudom, tízből csak egy kisfiút nevelt ő – árulta el Mónika, aki szerint Éva ennek ellenére rendszeresen érdeklődött Dani és Fanny hogylétéről. Terry Black pedig levelekben számolt be az asszonynak, mi történik velük. A gyerekek még Terry Black elvesztését sem heverték ki, de most – hiába nem ismerték – megrendítette őket anyjuk halála.

V. Éva korábban börtönben is ült, amiért eladta gyermekeit

– Nem tudom, milyen csapás várhat még rájuk, ettől nagyobb terhet egy felnőtt ember sem képes elviselni. Végképp elárvultak, hiszen már a szülő anyjukat sem ismerhetik meg – mondta a gyám, aki igyekszik valahogy széppé tenni a karácsonyt.

V. Éva 2016 januárjában nyilatkozott a Blikknek. A börtönből frissen szabadult nő állította: megbánta és élete hibájának tartja, hogy elhagyta, eladta a gyerekeit.

Tisztában vagyok azzal, hogy hatalmas hibát követtem el velük szemben. Csak remélni tudom, ha egyszer újra találkozunk, megbocsátanak nekem – mondta lapunknak korábban az asszony, aki tudta hogy Terry jó apja Daninak és Fanninak, de számolt azzal, hogy eljöhet a pillanat, amikor a betegsége miatt már nem tudja gondjukat viselni, ezért akart kapcsolatba kerülni velük. Akkor se Terry Black, se Dani hallani nem akart az asszony terveiről.

Csak egyszer találkoztak

Hatalmas port kavart 18 évvel ezelőtt, hogy Terry Black örökbefogadása révén kiderült: Dani anyja áruba bocsátotta a kicsit. V. Évát ezért egy év tíz hónap felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték. Később két másik fia eladásával is megvádolták, ekkor már 22 hónap letöltendő szabadságvesztést kapott. Fannyról Éva már a kórházban lemondott Terry Black javára. Még óvodások voltak a gyerekek, amikor a biológiai szüleik egy játszótéren megnézhették őket. Éva akkor éppen azt tervezte, hogy összeköltözik Dani és Fanny édesapjával. A férfi öt éve halt meg: megbotlott és bezuhant egy teherautó alá.

Forrás: Blikk.hu

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem