Hirmagazin.eu
Főoldal » Egyeztetést kezdeményez Gyöngyöspata fideszes országgyűlési képviselője – videó
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Egyeztetést kezdeményez Gyöngyöspata fideszes országgyűlési képviselője – videó

Egyeztetést kezdeményez Gyöngyöspata országgyűlési képviselője, hogy ne pénzben kelljen kifizetni a hátrányos megkülönböztetés miatt megítélt kártérítést az önkormányzatnak és a tankerületnek.

A százmilliós tétel ugyanis azonnali csődöt okozna a településen.

Ehelyett azt kérik, hogy az érintett családok fogadják el a természetbeni juttatást, vagyis különféle oktatásokat és képzési lehetőségeket

ma lejárt a fizetési határideje a gyöngyöspatai önkormányzat és a tankerület ellen megítélt kártérítésnek.

Csaknem százmillió forintot kellene kifizetnie az érintett családoknak, de a településnek ennél jóval kevesebb, évi negyvenmillió forint a költségvetése.

Először 2012-ben mondta ki az Egri Törvényszék, hogy a roma és a nem roma gyerekeket elkülönítették a gyöngyöspatai iskolában. Majd 2019 szeptemberében a Debreceni Ítélőtábla hatvan roma családnak csaknem százmillió forintot ítélt meg. A pénzt ezután kellene kifizetnie az önkormányzatnak pénteken. Az ítélet jogerős.

Orbán Viktor az évindító sajtótájékoztatón azt mondta: az emberek szerint igazságtalan a kártérítés. A kormányfő úgy látja: igazuk van azoknak, akik úgy érzik, hogy egyes emberek jogtalanul kapnak milliókat.

Az érintett roma családokat az az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány képviselte, amelynek támogatói között a Soros Györgyhöz köthető szervezetek is megtalálhatók.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt hivatalos közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy a nemzeti kormány volt az, amelyik jelezte, hogy a szegregációt meg kell szüntetni. De egészen addig nem történt változás, amíg a kormány át nem vette az akkori önkormányzattól az iskola fenntartását.

Hollik István a videóban felhívta a figyelmet arra is, hogy a Soros-szervezetek pedig csak évekkel később, 2015-ben kezdtek el perelni. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a per egyik valós célja, hogy csődbe vigyenek egy önkormányzatot.

Horváth László, a terület országgyűlési képviselője szerint az ítélet végrehajtása ellehetetlenítené a település működését, és ezzel az összes ott élőt büntetné. Ez pedig nem megnyugvást, hanem újabb feszültséget hozna a településre.

A politikus az M1-nek azt mondta: egyeztetést kezdeményeznek a szegregációban érintett roma családokkal, hogy ne készpénzben, hanem természetbeni juttatásként kapják meg a jogerős ítéletben foglalt összeget.

A fideszes képviselő azt mondta, hogy ha az egyezség nem jönne létre, akkor a település a kötelező feladatait, például az orvosi ügyeleti szolgáltatást vagy a családsegítő szolgáltatást sem tudná biztosítani, és nem tudná kifizetni mások mellett a bölcsődei, az óvodai és a közfoglalkoztatottak bérét sem.

M1, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Épülettűzben meghalt egy gyermek

Géza

Magyarország szervkereskedelem: valós veszéllyel állunk szemben? – VIDEÓ

Mazsi

Rabszolgatartót kaptak el Budapesten: a bíróság nem rakta előzetesbe, itt az eredménye

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------